A múlt hét végén párom az anyuval bóklászott zöldség és gyümölcs után a piacon, én pedig nagy örömmel turkáltam egy könyves sátornál. Használt könyvek voltak zömével. Egy Juhász Ferenc köteten hezitáltam, hogy megvegyem-e, amikor kezembe vettem ezt a kis könyvet Jules Supervielle- től. Nem ismertem, nem hallottam soha a nevét. Amiért mégis megvettem, az a könyv első oldalán olvasható, kézzel írott idézet volt:
Ballagási emlékül
osztályfőnöködtől
1977 szeptember - 1981 május
„Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm."
/Rabindranath Tagore/
Nem volt aláírás, ki lehetett az osztályfőnök? Véletlen egybeesés talán, hogy akkor találok rá, mikor egy osztálytalálkozó miatt utaztunk haza. A páromnak volt a 42 éves általános iskolai találkozója. Neki szólhatna igazán ez a kis könyv, de nem szereti a verseket. Viszont én Jules Supervielle-ben rokonlelkemre találtam. Nagyon megszerettem, ezért is másoltam ki (és fogok még későbbiekben is) néhány versét.
Kevés adatot tudok a „festett madarak folyóján" (Uruguay) született francia íróról és költőről, de a verseiből áradó természet- és emberszeretete, a világhoz való írás- és látásmódja közeláll hozzám. Az éjjel ezt a kis animációt találtam: L'Enfant de la Haute Mer, A gyermek és a nyílt tenger (szabad fordításban).
Sajnos, nem találtam magyarul ezt a kis novelláját, de ebben a rövid, csodásan megrajzolt történetben, a kislányban magamra ismertem. Mindaz a motívum és hangulati elem megtalálható, ami verseiben is oly gyakran szerepel: gyermek, könyv, tenger, hal, eső, álmodozás, elvágyódás, szomorúság, lelki béke és megnyugvás.
