Jan Garbarek - Votivkirche

Milyen is volt a koncerten? Nagyon hideg, rendkívül hűvős levegő járta át a templomot. Borzongató, szinte misztikus, középkori légkört árasztottak a gregorián dallamok is. Csupán a hatalmas csillárok és az oszlopok oldalán álló lámpák fényei sugároztak pislákoló meleget. És Garbarek közvetlen előadásmódja. A közvetlenség abban mutatkozott meg, hogy sétált a közönség között, miközben elmélyülten fújta kis szaxofonját. Korábban soha nem csinálta. Meglepő volt hallani, mennyire hangosan és tisztán hallható volt a templom bármely pontjáról. Ugyanúgy a férfiak éneke is az előadás kezdetén, ahogy bejöttek és a végén, amikor lassan elmentek. Négyen voltak, négy irányból énekeltek. Hátborzongató érzés volt, ahogy közeledve vagy távolodva erősödött vagy halkult zümmögéssé a dallam. Már voltam hasonló előadáson, szintén itt a Votivkirche-ben. Nyár volt, talán ezért voltak fehér öltönyben és a komor dalok ellenére vidámság, optimizmus áradt belölük. Most feketébe öltöztek, ami jobban kiemelte őszes hajuk fehérségét. Azonban odaadó, precíz előadásmódjuk nem változott. Ajándék volt ez az este.

Lám, azon kapom magamat, hogy hozzád intézem
szavam,
én, Istenem, aki azt sem tudom még, hogy vagy-e,
és suttogó templomaid nyelvét nem értem,
nézem az oltárokat, házad boltíveit,
mint aki egyszerűn: „Íme fa - mondja -, íme kő,
ezek itt román oszlopok, annak a szentnek hiányzik
az orra,
s idebent is, mint odakint, csupa emberi nyomorúság."
Mise alatt lesütöm a szemem, de letérdelni nem tudok,
mintha hagynám, hogy a vihar elhúzzon a fejem fölött,
s hogy másra ne gondoljak, meg nem állom...