Jó reggelt, jó reggelt Bogikám! - így szoktam hozzáhajolni a bejárati ajtó mellett fekvő kiskutyámhoz. Hosszas üdvözlés, simogatás után a konyhához érve elképesztő látvány fogadott. Szétszórt virágoktól és virágföldtől feketéllett a parketta. A legnagyobb bosszúságot az új cipőm szétrágása okozta. Egyszer sem hordtam. Dühös morgásomra elhúzódott a sarokba. Nagyon szégyellte magát. Nem értettem a dolgot, hiszen hosszú ideje nem csinált hasonlót.

Kimerítő reggeli sétánk után siettem a kórházba utókezelésre. Hazafelé jövet nem tudom, mi volt az arcomra írva, de jókedv az biztos nem. Mégis karon fogott egy vidám fiatalember és egy asztalhoz invitált. Rögtön egy újságoldalt lebegtetett az országban növekvő szegénységről, elhagyott állatokról, kivágott fákról. Csupa olyan dolog, amitől elgyengülök. Szívügyem. A lehetőség, hogy kicsit tehetek érte, felvillanyozott. Megtettem azt, amitől mindig óvott a párom, hogy megadjam a bankszámomat. Fejemben ott forgott a gondolat, hogy vigyázzak...Az összegyűjtött adományokra gondoltam, amit a rászorulók soha nem kaptak meg. Aztán győzött a „józan" szív. Megkaptam a bizonylatot, a másolatot, hogy évente 50 € -t fizetek. Nem nagy összeg, de az érzés jó. Mégis, bennem maradt egy szemernyi szomorúság.

Ember - Természet - Állat: ezt jelenti a M. U. T. rövidített neve, amihez adtam a nevem. A honlap alapján remélem, nem hiába. http://www.verein-mut.eu/