Egy jó szó...

Játék. Jó pont jár érte. Skyppy-től kaptam egyet. Bevallom, nagyon jólestek kisérő szavai. Azonban kérdései engem is elgondolkoztattak:

- Miért esik olyan nehezére az embernek, jót mondani, akár másról, akár magáról.
- Miért nem hiszi el fenntartások nélkül, hogyha dícsérik bármiért.
- Miért könnyebb a másikról a rosszat feltételezni, ítélkezni ismeretlenül is akár.

1./ Mert szeretünk szenvedni?
2./ Mert tényleg nem vesszük észre ami jó?
3./ Mert nem hiszünk a jóban? /Tényleg, ez hit kérdése lenne?/

( http://blogol.hu/comment.php?log=3619029 )

Az utolsó kérdésre személyes tapasztalatból válaszolok. Azt hiszem, legtöbb szülő, (anya vagy apa) szembesült már ilyen válaszra gyermekétől, mikor dicsérte vagy vigasztalta: Neked kötelességed, hogy jót mondj...

Ez különösen akkor mellbevágó, ha a külvilág (barátok, ismerősök) ki tudja miért, milyen okból nagyon lehúzzák, jelentéktelenné teszik. Különösen lányok esetében. Miért hinné el nekem a lányom, hogy szép, csinos, ha nem kap visszajelzést? Korábban a ruhákra fogták, mert nem márkás. Később a mi társadalmi rangunk vált okozójává boldogtalanságuk okává. Aztán más. Szerencsére ma már a barátságok minősége vált fontossá.

Visszatérve a jóra való hit kérdéséhez, nem is annyira hit kérdése, mint inkább a személyes tapasztalaté. Tanulni kell szelektálni, kitől fogadunk el vagy fogadhatunk el bizonyossággal jó szót és kinek adhatunk. Változatlanul vallom, adnunk kell jó szót, mert ki vagyunk éhezve rá. Elég a Facebook oldalán olvasható ismerősök ismerősei listájára ránézni.