La pensione arriver?...

Így nézek kifelé a világba, mint valaha nagymamám a postás után várva kis nyugdíját, és döbbenten olvasom, hallgatom azt a tervezetet, miszerint fel- és újraszámolják a rokkantnyugdíj ellátást otthon. Mintha csalók lennénk! Pedig nem adták és nem is adják könnyen. Nagyon sok egymástól független orvoscsoport bírálja felül ezeket a kérelmeket és nagyon sok időbe, hosszú évekbe telik, míg megadják. Nem beszélve a rengeteg honoráriumi költségekről, amiket felszámolnak az egészségbiztosítók pénztárából az orvosoknak (nem hálapénz!), és most honnan, miből fedezik? Nem tudom, hogy megéri-e újra felmérni, ki jogosult, ki nem, csupán néhány kirívó eset miatt és miért nem ezeket ellenőrzik? Nem tudom, mennyi az az összeg, amivel így nyerni tudnak azokból az évek után, amit nem fizetnek ki, míg újra eldöntik orvosok, szakértő bizottságok a munkaképtelenséget? Egy év? Kettő vagy három év? Sőt, minél tovább húzni a várakozási időt hasznosabb állami érdek. Talán addigra felörlődnek az ember idegei a mesterségesen táplált bűntudat (dologtalan, hasznavehetetlen, csaló) és a sehova nem tartozás rossz érzésétől, bízva abban, talán addigra meghal. Embertelen csapda ez a javából!

Párom szerint nem kell aggódnom, hiszen esetemben végleges döntés született, és nemzetközi jogot sértene, ha az itt elfogadott határozatot újra felülbírálnák. Nem tudom. Csak érzem, valami rettenetes dolog van készülőben, aminek csak ez a kezdete.