Kalapok

Ha felrakom ezt a kalapot,a '40es évekre gondolok
Amikor még a romok között üldöző bújt, és az üldözött.

Aztán fújtak a friss szelek, lóden kabátban lépdelek,
Mici sapkában leginkább, iszom a sarkon egy szimplát.
Úgy hajlik az alakom,ahogy rakom a kalapom.

Aztán egy turbánt vettem én,
Úgymond: polgári csökevény.
De jól áll nekem, s a belváros rögtön csak engem utánoz.
S már állok a megváltó deszkákon,
Ott még a némát is megváltom,

Hisz úgy változik a jellemem, ahogy a kalapom felteszem.
És úgy hajlik az alakom, ahogy rakom a kalapom.

Nem csak jellemem, de kellemem, ezt magamról gyorsan elhiszem,
És egy puha, panama kalapban egy hétig férfias is maradtam.

S jöhetett újra a girardi, a florentin, a karimás, démoni.
S az al-, és a fél-, és az felvilág

Divatba hozhatta önmagát.
De csak úgy hajlik az alakom, ahogy rakom a kalapom.

Ha barette-t húztam a szememre, a csibészségem is elfedte,
Hogy az az igazi kalapom, hogyha fej van a nyakamon.

S ha bánatból van a kalapom, magamról gyorsan lekapom,
Had éljen sörényem lobogva, had játsza el, hogy az a korona.

S cseresnyés kerttel a fejemen a vágyaimat is felteszem,
S ha bohóc sipkámat viselem, még ezt a cirkuszt is elhiszem.
És úgy hajlik az alakom, ahogy rakom a kalapom.

/Másik János - Adamis Anna/