Ma elkísértem egy nénit egy darabon a kutyasétáltató útján. 85 éves. Azt mondta, hogy Isten csak addig tartsa életben, amíg még a kutyája él. Nem kér mást, mert nem érti, mi célja lehet még, amit nem végzett el ennyi idős korára. Aztán elváltunk, és elgondolkoztam. Ez a néni naponta kétszer tesz meg két kilométert sétáltatás címén. Amilyen sebességgel haladt, az aszt jelenti, hogy szinte egész nap az utcákat rója. Mi történik a kutyussal, ha ez a néni az utcán rosszul lesz, majd meghal? A kutyus árván kóborol majd mindaddig, míg szomorúságában el nem pusztul. A mentősök nem fognak sintért hívni és várni ahelyett, hogy a nénit megpróbálván életben tartani gyorsan kórházba ne vigyék. ... Mi történik az ilyen kutyákkal? Ki törődik velük? Az ilyen kutyáknak lenne család, aki befogadja, élete végéig törődjön vele. Még is, sajnos kóbor, kivert ebek lesznek belőlük.

azt* %redface%

Azért bízom benne, hogy lesz majd, aki vigyázz az elárvult kutyusokra. Lehetetlen, hogy ennyire közömbösek vagyunk, bár én személy szerint átéltem ezt a közönyt és nem is tudom, honnan van ez az optimizmusom. Talán a megszokás, hogy itt nyugodtabb, biztonságosabb az élet, mint otthon. Pl. nem hajtanak át a zebrán.

szerintem téves a gondolat: ------------------------------------------------------------"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik." /Mahatma Gandhi/ --------------------------------------------------------- nem szeretnék bölcs embereket felülbírálni, csak annyi, hogy ez nem "nemzeti" kérdés, csak saját emberi, lelkiismereti. jó lenne, hogy ezt egyenként mindenki tudná,... még primitívnek tartott (én nem tartom azoknak) törzsek, is bocsánatot kérnek, egy lenyilazott állattól, miután megölték. ----------------------------------------------- amikor láttam, hogyan nyiszálja el a megkopasztott torkát a tyúknak, ... akkor azt gondoltam, hogy fájhat neki, és én nem akartam. a tyúkocska végül a sütőbe került, ... de sosem felejtem el, ahogy csapkodott a szárnyaival előtte.

"ez nem "nemzeti" kérdés, csak saját emberi, lelkiismereti." Igazad van, de van, ami megkülönbözteti őket, ez pedig a szokások, egy-egy állat iránti imádat vagy éppen szórakozásra, esetleg vallási rituáléra való felhasználása szempontjából. pl. spanyolokra gondolunk, ha bikaviadalról van szó stb. Én is sírtam, mikor anyuék tyúkot vágtak vagy kacsát. Szerencsére, ma már nem kell. Ehhez a témához kapcsolódva éppen egy kedves filmet néztem egy meserajzolónőről, Miss Potter-ről. Abban kérdezi egy állatgondozójától, miért nem nevezi meg a kis kocákat. Azt válaszolta, hogy nem szabad, mert akkor nem tudja levágni. Van is benne valami. :)