"Adj időt a gondolatnak..." az emlékeknek...
Olvastam nemrég itt Zoránról. Hogy szalad az idő!... és benne soha nem csalódtam. Olyan maradt, amilyennek megszerettem a Táncdalfesztiválok idején. Szégyenlős tinédzser szerelem. Soha senki nem tudott volna rávenni, hogy elmenjek koncertjeire és örjöngve kövessem minden lépését. A szomszédlány, aki viszont Dusánt kedvelte és szerette, egyetértett velem. Csak magunknak szövögettük álmainkat róluk. Mosolygok ma már, ha eszembejut. Isten éltessen, kedves Zorán!
Penitencia
Számok, villanások, halkan jár a lift
A bölcs mosoly mozdulatlan, érkezésig őrzi titkait
Egy döccenés, a szőke illat félúton kiszáll
Valami fojtogat, ám a nyakkendő az összhatáshoz jár
A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr
És szép tisztán szólít magyarul
Nos, ülj le ott és tölts magadnak
Adj időt a gondolatnak
Ráérünk, őszintén mesélj
Na, hogy telt a mélyben ennyi év
Csak mondd, ne félj...
Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, ahogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta felettünk ott lent
Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt énmiattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó...
S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép...
Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész... /Sztevanovity Dusan/
