Üvegcserepek

Canan Oner - In Color´s Embrace

A parkban míg várakoztam a padon, belebámultam a piros-sárgás levelek között vakítóan vibráló napfénybe. Ez a csillogó vibrálás melege arcomon mintha tompítani próbálta volna talán azt a szorongást, ami várt rám a hétvége óta. Valójában nem éreztem semmit, holott tudtam, hogy most sírnom kellene. Valami nem engedi, hogy tudatosítsam, érezzem, hogy elkezdödött a menthetetlen visszaszámlálás az egzisztenciális életünkben, ami eddig sem volt valami fényes.
Nem hittem volna, hogy az amerikai gazdasági-pénzügyi válság ilyen közelröl és ilyen váratlanul korán megérint majd bennünket. Nem gondoltam ennyire húsbavágóan közelinek, amikor bejelentették a páromnak, hogy köszönik több éves szakértelmét, munkáját, sajnos az amerikai megrendelöik az összes megrendelést a pénz-nyomdagépekre visszamondták. Csak hallgatom egyre, hogy ez volt élete legjobb munkahelye, hogy gyerekeiként szerette minden egyes gépet, amit összeszereltek.
Bólogatok sóhajtva és közben bámulom a fák levelei között szikrázó napfényt valami értelmes válasz után kutatva, de nincs.
Nincs ésszerü felelet a bennem hirtelen feltörő kérdés-áradatra, miért pont most, miért pont velünk? Hol és mit vétettünk, hogy így büntet a sors még mindig?...miért?...

A nap pedig továbbra is kitartóan, közönyösen szórja fényes sugarait a piros-sárgás levelek között és nem igér szép jövőt.

Tél az öszben

Úgy hozta az élet, hogy a nyáron helyet szorítottunk a régebben elrepült  lányainknak a családi fészekben. A csomagjaik, bútoraik megosztva a pincénkben, lakásunkban és egy ismerös nyaralójában várták a következö állomást, a másik otthont. A hétvégén útnak indultak és most olyan üresen áll minden. Hideg van. Hiányzik a reggeli "csivitelésük". Költözö madaraim, mit is kivánjak megint újra nektek? Talán, hogy erösebbek legyetek, éles szeműek, mint a sas...mert kegyetlen ez az élet.

Aggódom és vágyódom utánatok. Veletek szállnék, lennék én is kismadár.

Susanne I. - Auf dem Pflaster

Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a szászor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

/Kányádi Sándor/

Bebábozódom...

Ma ismét packázott velem a hivatal. Ma kicsit sok volt. Kimerített.

Próbálom játékosan felfogni a testem jelzéseit, elterelni körém tekeredö indáit. Ma még csak játszom vele, az ujjaimra tekerem. Holnap és azután nem tudom, mi lesz, mit szorít majd össze egyre fáradó testemen.

Dvornik Gábor - Magányos utazó

Lélekvesztő

Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:
Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
Ily lélekvesztőn indultam el én
Az élet tengerére.
Mert nem adott az Isten más hajót.

/Reményik Sándor/

Simo Géza - War with the destinies

Sóhajokba kapaszkodva

...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk,vagy csak megyünk,
andalogva,kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal,illanókkal,
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel,vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...

/Szabolcsi Erzsébet/

Mantara - The meeting

Valóság-képzelet

Egy érzés, egy pillanat,
s egy kép, ami megmarad
A valóság, s képzelet,
játékot űz veled.
Látod, de nem hiszed,
érzed, de nincs veled.
Egy látomás, végtelen,
s a képzelet, száll velem.
Csak érint és elhalad,
mint árnyék, egy perc alatt.
Itt volt, de elveszett,
kerested, hol lehet.
Elmúlt, de újra jön,
egy szép nap, majd rád köszön.
Érzed, most jó neked
vágysz rá, de nem mered.
Szólnál, de nincs kinek,
kérdeznéd, hogy lehet?
Látod, mert képzeled,
érzed, mert elhiszed.
Érint, bár messze vagy,
álomként elragad.

/Kovács Enikő Edyko/

Választás

Ma választás van nálunk. Nem döntöttem el, hogy kire, mire szavazok. Úgy vélem, nincs értelme, szinte mindig ugyanaz és ugyanúgy egymást karöltve kormányoz a jobb és baloldal. Igazából nem is ez izgat, hanem a tízenhat évesek szavazása most elöször. Életkori sajátosságból adódóan bátrabbak, derülátóbbak, kockázatvállalóbbak, de ugyanakkor kegyetlenebbek, ha életük veszélyeztetve, bizonytalanná válik. Az ö jövökilátásuk a munkavilágban pedig évröl évre rosszabbodik, így az életminöségük is. Természetes, hogy az idösebb, tehetetlenebb emberek útban vannak. Nem haragszom rájuk, nincs is miért. Csak aggasztónak tartom, hogy ök döntenek a sorsomról, a nemzedékem sorsáról is.

József Attila verséböl pedig jól érzékelhetö, mitöl is félek igazán.

Azok a 60-as évek...

...Elrohant velünk az élet, álmodtunk, mert volt mirõl,
Óh, azok a 60-as évek, nem tehetnek semmirõl,
És van, akinek nem elég ez, folyton követel és kérdez,
Hogy - hol van, ami neki jár ?
Hol a két Latabár ?!...

Mit is csináljon az ember, amikor fárasztja már az aggódás, a szomorúság?...Elöveszem  ilyenkor a régi képeket, filmeket, zenéket és eltünödöm azon, hogy még mindig megmosolyogtatnak. Azok a hatvanas évek, a gyerekkori évek, az elsö rácsodálkozásom a média világára, az elsö televizíónk fekete-fehér adásaira, az álmokra, ami belölük táplálkozott...tényleg, azok az évek nem tehetnek semmiröl.

Nina - Misty mountain hop

Könyörgés reményért

Most már tudom, hogy a való világ
nem rím, nem fény, nem forró pillanat.
Most már tudom, hogy mindaz, ami áll
összeomolhat mind egy perc alatt.

Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs elöttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész.

Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat..., ha vannak.

/Kamarás Klára/