Foto - Kozári Ákos - Nagyapka emlékére
... mert az ösök benned élnek...
Németh Tibor: Öseink címere c. verset olvastam a sorsforduló blogjában. Úgy döntöttem, leírom ezt a családi kis büszkeséget. Halogattam az írást. Arra gondoltam, hogy ez magánügy. Ez a vers meggyözött arról, hogy nem így van.
Örömmel fedeztem fel ezt a kis könyvet antikvárium.hu-ban az Ekker Csaba: Szemben a szennyes árral, és vettem ajándékba a családomnak karácsonyra. Föleg a gyerekeimnek szántam.
Azt gondolom, hogy ritka és értékes kincs, amikor saját családi felmenöinkröl írnak oldalakon át. Nem mindenkinek adataik meg. A gyerekeim apai nagyapja szerepel benne. Szeretném, ha mindig így gondolnának rá, ahogy nagy szerettel az író emlékezik meg róla:
...Amint múlik felettem az idö, és néha visszajutok gyerekkorom rég nem látott színhelyeire, egyre gyakrabban csalódottan tapasztalom azt, hogy az akkori emlékeimben olyan óriásinak tünö épületek, hegyek, lejtök mai szemmel jóval kisebbeknek látszanak, mint egykoron.
Vajon így lennék az emberekkel, régi vezetöimmel, hajdani kollégáimmal is?
A mai vezetöket bírálom, tevékenységüket lebecsülöm, a régiekre úgy emlékszem vissza, mint gyerekkorom hatalmasnak tünö hegyeire, épületeire.
Bevallom, ez is felmerült már bennem. De keringenek-e olyan legendák a jelenlegi vagy a közelmúlt vezetöiröl most, mint a negyvenöt éves korában, 1970-ben elhúnyt Varga Zoli bácsiról még életében? Ugye, nem. Legfeljebb ellentétes elöjellel. Aki ismerte öt és elolvassa könyvemet, bizonyára igazat ad majd nekem. Szeretettel gondol vissza rá és élményt jelent neki e néhány oldal olvasása...
/Részlet a könyvböl/
