Arra kérem a jövőt - bár elkéstem már ezzel is -, hogy könyörüljön legalább az ajtóknak és az ablakoknak; hagyja meg őket kézzel nyithatónak. Mert milyen világ is az, ahol nem lehet az ablakot mohón kitárni s úgy nyitni ajtót, hogy annak lendülése - és nyikorgása - helyettünk kimondja: alig győztelek várni.
/Ancsel Éva Összes bekezdése/
Külön öröm számomra, hogy Ancsel Éva érettségi tétel lett. Gondolatai, intelmei olyanok nekem, mint Márai Sándoré, vigaszt adnak és tartást legnehezebb óráimban.