Az idő sakktábláján

Puha hóesés után néhány órás eső lett. Aztán áprilist süvöltött a szél. Kicsavarta az ernyőmet kezemből és hamar felszárította a latyakos utakat. Majd pár nap után gondolt egyet és elhozta a végtelennek tűnő esőt és vele a patak áradását. Mint az öreg Duna, zavarosan és haragosan vitte-hordta hátán a farönköket, a sarat, a szemetet. Újra havas lett a táj. Csendes békévé szelídült az esti fényben, mégis érezni lehetett, ahogy megdermed a hótakaró felső rétege lépteink alatt. Az óránkénti hőingadozás jégpáncéllá változtatta az utakat. Másnapra mindez eltünt. Zöldellő parkok mindenütt, hangosan csivitelő madarak a napfényben. Szokatlan, hogy januárban leüljek pihenni hosszasan a parkban. Tegnap este ezt tettem. Hosszú városi séta után kutyusommal megpihentünk a templom előtti padon, mely a város felett áll. Egyszerre láttam az ég és az alatta elterülő város csillagfényeit. Szél sem süvített. Ez a nap fehér kocka volt az idő sakktábláján. Holnap vajon mire lépünk?