Tavaszi szél vizet áraszt - The Spring Wind Blows The Waters
(Hungarian)
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom.
Minden madár társat választ virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak? Virágom, virágom.
Te engemet, én tégedet, virágom, virágom.
(English)
The spring wind blows the waters, my flower,
Every bird searches for a partner, my flower,
And I, whom should I choose, my flower,
I choose you, and you choose me, my flower
Freddie Mercury gyönyörü gesztusával köszöntöm ezt a napot.
Fotoaréna: B.Anikó - Álmodozások kora
Szülőföld
Itt én kevertem színt a virágoknak,
s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim;
mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak;
ha elfáradtam, pázsiton terítettem szét,
teremni tanítottam a földet,
suttogni az esőt,
békére az embereket.
Ez a táj ébredő öntudattal
enyémnek vallja magát.
- Szilágyi Domokos -
Apáim
...Apáim listája hasonlóan tündökletes. Latinovits Zoltán. Gábor Miklós. Major Tamás. Mensáros László. Mit mondjak. Ők valamivel jobban játszották apám szerepét, mint az apám. Ő szinte kísérletet sem tett ilyesmire."
Apáim mindig mosolyogtak címü cikkében http://vamos.hp.hu/level200405.htm meglepödve olvastam Vámos Miklós írását, ugyanakkor egy kicsit írígykedve. Vele ellentétben soha nem volt közvetlen kapcsolatom az én „fogadott" apáimmal. Velük csak álmaimban, titkos magányomban, a kétségbeesés óráiban kértem tanácsot vagy bújtam védö szárnyaik alá, mint általában a kislányok jobb családokban. Bár anyám szerint, én választottam nevelöapát magamnak, valahogy soha nem vált azzá. Hiába volt késöbbiekben a megbánás, a jóság irántam, valahogy kitörölhetetlen nyomot hagyott a kezdeti durvasága, a verések okozta félelmeim. A televíziónak köszönhetöen láthattam férfiakat, akik után sóvárogtam, bár ö lenne az én apám. Meglepetésemre ugyanazok a színészek hatottak rám, akikröl Vámos is megemlékezik. A névsorba még Bács Ferencet is beletenném. Ezek közül talán legjobban és legtovább szerettem, Mensáros László volt. Az ö gondolataival zárom írásomat, amit közvetlenül a halála elött adott egy interjúban:
„Öreg vagyok, fiacskám. Az öregség nem azonos a bölcsességgel. Ne vihogj, a hülyeséggel sem azonos. Várjál csak. De, mégiscsak a hülyeséggel azonos. Te hülyeségnek hívod az öregkor bölcsességét, én meg a fiatalság okosságát hívom hülyeségnek.
Most olvastam, hogy az országnak több, mint a fele 45 után született. Elvileg ez egy fiatal ország. Bár most visszaöregedett. Nem vagyok megértö, nem szeretem a fiatalokat. Mert öregek lesznek, azért. Látod, én már nem leszek öreg. Igaz, fiatal se. Bennem megbízhatsz. Változatlan vagyok, mint a kefír.
Nekem például fáj Trianon. Neked nem. Tudod, miért? Nem azért, fiacskám. Hanem, mert én öreg vagyok, te meg nem. Te dönthetsz, hogy fájjon vagy ne fájjon. Ne fájjon. Tudjatok mindent, de ne fájjon. Fáj elég. Nekem még fáj egy ideig, azután majd nem fáj. Ti még lehettek, én meg voltam. Nem fájni, csinálni.
Egyáltalán: temérdek dolgot viszek magammal: fájdalmat, megalázást és megal´ztatást, árulást, bosszút, gyávaságot, félelmet, ó fiacskám, rengeteg félelmet viszek magammal, rengeteg félelmet lopok el töled, hogy csak az maradjon, ami a tiéd, a „MI","MI", mi, mi>> félelmét elviszem, talán.
Teli koffer. Zene: Kodály. Isten veled, fiacskám"
Idézet Esterházy Péter és Szebeni András: A vajszínü árnyalat c. könyvéböl.
Juhász Gyula: Testamentum
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?
Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!
És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?
És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
Zorán, Karajánnisz Thomasz - Apám hitte
Foto - Mammmamia: Csend
...Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk
Elhamvadt maradék álmunk
Csak a gyilkosok sötét reményei világítanak még
A butaság expresszvonaton robog előttünk
Minden madarunk szárnyaszegett
Olyan ártatlan, mint a kavicsok fehér homlokai
Én mindig Riának hívtam
Gyékényünk sincs és mégis kihúzzák alólunk
Ünnepeink ájultan hevernek
Énekelj tiszta szomorúság
Lefekszem itt, a hold a fejemalja
Énekelj tiszta szomorúság
Lefekszem itt, a hold a fejemalja.
/Részlet József Attila: Most fehér a tűz c. verséböl./
Foto - Durcika
Ti jók vagytok mindannyian
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint a gyerek a csavargással.
Ujjong, eltéved, sirdogál
S hazakívánkozik.
Ti mindannyian örültök a jónak
S fontoljátok meg, mit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal!
/József Attila/
...és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz.
És marhára nem baj, ha sosem bírtak
akik azt se' tudják hogyan hívnak... /Hiperkarma - Zöldpardon/
Keserü igazságok ebben a dalban. Mindenki tetszése szerint választhat egy-egy mondatot, amit magáénak érez. Nincs kép, sem valami filmrészlet bejátszás. Hallgatni kell és fütyülni...a világra...így könnyebb minden.
Legalább azt mondd meg, hogy hová menjünk,
az ostobákkal mihez kezdjünk.
A szupersztrádám a hiperkarma,
ez a sorsom. Nekem is meg lett írva.
Aki írta az az égbõl nézi,
ott az első sorban ül és mégsem érti.
Csak bámul rám, hogy minden rendben
- neki könnyebb minden.
Azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni,
süket füllel könnyebb úszni.
De ha engem hallgatsz melléd úsznak,
a füleid nélkül is visszahúznak.
Hát ez van. Csak azt nem tudni,
hogy te mi a faszér' jársz el szórakozni,
ha alszol szinte egész végig,
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik.
És már olyan mindegy, hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz.
És marhára nem baj, ha sosem bírtak
akik azt se' tudják hogyan hívnak.
Ez az egész, ha mi épp úgy vesszük,
ahogy mindenki más is itt velünk együtt,
igazi. Pedig csak annak tűnik.
Akik igazak, azok az ilyet el nem tűrik.
Ez a helyzet, ez csak a lóvét nyeli.
Aki megengedheti, mind megengedi.
A világ az ilyen, és itt vagy benne.
Hát mondd meg nekem, mi értelme van
a táncnak, ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell. Ez az a dolog,
ami eltűntet, mint a szamarat a ködben.
És mellettem vagy de messze tőlem.
Aki számít, azt te sosem látod.
Aki valamit is akar, az a jóbarátod,
aki megesküszik, hogy jóbarát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja,
csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja.
Pedig elevenen eszi meg a penész érted.
Sokra képes, aki szeret téged.
És hiába mondod, hogy sosem kérted.
És hiába mondod, hogy azt nem lehet.
És te hiába látod, hogy szép az élet.
Ha nem látja senki más, cseszheted.
Vége.
Kaposy Tamás - dark ice scream
Kacagás és sírás
Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
Mikor én nagyokat kacagok,
Dermedten menekülnek
Szívembe vissza a könnyek.
Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
Az én könnyeim már szárazok,
Bolond és furcsa könnyek:
Vad, nyugtalan kacagások.
Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
Riadozón, ez a kacagás,
Mintha valami ősi,
Nagy átoknak felelgetnék.
/Ady Endre/
Fázol
Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
előre tudom, csak ha összefüggéstelen
képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
a partján semmi. De mégis: képzelj el
egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos
van, mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a
csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.
- Dsida Jenö -
A kincsesláda rabságában
Nem is olyan régen láttam, talán egy hete egy érdekes beszélgetést arról, hogy hová lett a racionalitás napjainkban? Nem kaptam jó választ. Inkább nyugtalanító volt az, hogy maguk a beszélgetök, szociológusok, pszichológusok is sötéten látták a jövöt. Aztán éjszakai tallózásaim közben találtam egy animációs filmet, ami öket igazolja. Azt, hogy csak vesztesei lehetünk a világban is egyre jobban elszabaduló indulatok harcában.
Ebben a filmben van egy világ, melyben mindenki arra ügyel, hogy ez az ingatag talaj a lábuk alatt ne boruljon fel. Ha lép valaki egyet hátra, mindenki hátralép. Ha jobbra, akkor a másik balra. Egymásra figyel mindenki, mert csak így lehetnek biztonságban. Valaki azonban "talál" egy kincsesládát...
A racionalitás elvesztésének útját szerintem jól nyomon követhetjük ebben a kis filmben. Azt is, hogy a világ nem borul fel mégsem, mert a kincsesláda rabságban tart.
Wolfgang Lauenstein és Christoph Lauenstein Balance c. kisfilmje 1989-ben Oscar díjat kapott az Animációs filmek kategóriájában.
Valahol egy lány
Egy réges-régi életfilozófiám sürüsödik ebben a dalban. Aki érti és érzi is benne ennek tragikumát és ellentmondásosságát, az sejtheti milyen volt a mi fiatalságunk. Azt hiszem, sikerült valamennyire átadnom a gyerekeimnek is. Azt, hogy örízzék meg személyes függetlenségüket minden körülmények között.
Valahol egy lány hófehérben jár,
Ö a legszebb messze földön.
Hívja őt egy nap az öreg király:
Feleségül megkívánja, de így szól a lány:
A királyé nem leszek, nem leszek,
Akkor inkább elmegyek, elmegyek,
Soha vissza nem jövök, nem jövök már.
Valahol egy lány feketében jár,
Arca sápadt, nem beszélhet.
Hívja őt egy nap az öreg király:
Hova mennél, szép leányom? Gyere hozzám!
A királyé nem leszek, nem leszek,
Akkor inkább elmegyek, elmegyek,
Soha vissza nem jövök, nem jövök már.
Valahol egy lány sehova sem jár.
Szép titokban eltemették.
Hívja őt egy nap az öreg király,
Szörnyű mérges, hogyha nem jön - mit tehet mást?
A királyé nem leszek, nem leszek,
Akkor inkább elmegyek, elmegyek,
Soha vissza nem jövök, nem jövök már...
Óó, valahol így van ez,
Óó, valahol így van ez,
Óó, valahol így van ez,
Óó,valahol így van ez jól...
Bródy János dalát Koncz Zsuzsa énekli.
