„Otthagytam kis madár-testvéremet,
Sorstalan sorsa voltam én neki,
De sorstalan sors az én sorsom is:
Sem elzúzni, sem fölemelni nem tud
A tehetetlen, az ügyefogyott,
A gyáva kéz!"
/Reményik Sándor: A sors-váró madár(részlet)/
Fotó: dee da - tale teller (fotocommunity.com)
Fekete madár
Bűzlöttek a dühtől a férfiak,
Ittak, habár megint nem győztek,
Rám se néztek, hát ültem egyedül,
Míg a szomszédok pálinkát főztek,
Az én időm rég a távolban jár,
A kerítésen ott ül az a fekete madár.
Pojácák szavalnak kórusban,
Balga tömeg áll a szobor elé,
A költők szidják az Internetet,
Én meg csak bámulok visszafelé,
Lyukas a cipőm, rászáradt a sár,
Az eresz sarkán ott ül az a fekete madár.
Vigyáz rám a törvény és a rendőr,
De nekem többé nem kell a maradék,
Lehetek akárki, csak akarnom kell,
Élhetek, mehetek bárhová még,
Elhagyom a múltam, tudom, nem nagy kár,
A föld alá is követ az a fekete madár.
A kislány a tündérekkel táncol,
Gyöngyöt keres és talál az égen,
Virágot rajzol fekete kövekre,
Közben kacag, még hisz a mesében,
A barátom a mennyben trombitál,
A képről bámul le rám az a fekete madár.
Tenyeremben itt reszket az idő,
Mint a zsarátnok, gyorsan elhamvad,
Szarvasok szökellnek a tűz elől,
Az apródok verik a dobokat,
Lesütöm a szemem, tudom, hogy mi vár,
Mert már megint engem néz az a fekete madár.
Otthagytam a várost, a bűzt, a bűnt,
Az erdőt járom, mint az űzött vad,
Röhög a bosszú, zászlót bont a harag,
Ma még tán a koldus is koncot kap,
Szemem a földön, a szégyen táncot jár,
A fenyőágról les rám az a fekete madár.
A színész a színpadon is hazudik,
Az orvos nem tehet semmit, csak sír,
Jobb lesz talán, ott, túl a tengeren,
A testvérem búcsúlevelet ír,
Az én eszem folyton a kobzosnál jár,
Tudom, hogy őrá is les az a fekete madár.
Új istenek járnak közöttünk,
A tévé szülte őket meg a pénz,
Uram, merre voltál, mikor hívtalak,
Könyörgöm, mondd meg végre, még mit kérsz?
Elhagytál engem s még Te haragszol rám?
Mondd, mondd, mit akar tőlem az a fekete madár?
/Földes László - HBB/
