Azoknak, akiknek nem jut a szerelemböl...a hiába várakozóknak, a nem szerethetö „öreg csecsemöknek", az elhagyottaknak vagy éppen az Egy - gyel beéröknek, de már nincs vagy éppen nem vágynak másvalakire...igen, durva ilyen napon ünnepelni...de, mit is? Mindegy, nyitva van a bár...
Durva dal
Rendező: Iványi Marcell
Zene: Másik János (Peepshow mennyországról)
Szövegíró: Bálint István
„Most jókedvem lesz, jó kedvem lesz, akkor is jókedvem lesz.
Valaki elpusztul, talán az én leszek, de jó kedvem lesz!"
Különös szeretettel ajánlom ezt a dalt kedves ismerösömnek, távoli beteg barátomnak, hogy merítsen eröt, hitet, életkedvet a sokszor nehéz óráiban. Ajánlom azoknak is, akiket érint valamilyen módon, akiket személyesen ugyan nem ismerek, de itt érzem öket, olvasom öket. Hiszen valamennyien a legjobb barátok vagyunk...ha vannak!
A legjobb barátod vagyok...ha van! - énekli János. Igen. Vannak. Ha akarjuk a barátságot. Ha elfogadjuk a felkinált segítö kezet. Ha felül tudunk emelkedni korábbi jogosnak vélt sértettségünkön. Csak így lehet elvíselni torokszorító magányunkat, félelmünket ott az „üres szobában". Szükségünk van egymásra.
A legjobb barátod vagyok... ha van!
A hetvenes évek vége táján, müszak után hazafelé bandukolva és bámulva a kirakatokat, hirtelen szemembe akadt ez a fekete borítású nagylemez, számomra két ismeretlen férfi fotójával. Csillogó szemekkel, valami fontos mondandóval az ajkukkal kiváncsivá tettek azon túl, hogy vonzónak tartottam öket elsö pillantásra. A lemez címe is sokatsejtetö volt: Levél növéremnek. Mi lehet benne, mit akarnak vele üzenni? Valami különös kiváncsiság fogott el, belsö érzés, hogy nekem szól és ugyanakkor erös elhatározás, hogy azonnal meg kell venni így ismeretlenül is.
Amikor végre lejátszthattam otthon, szembe találtam magam a család fitymáló megjegyzésével és sajnos a meghallgatás idökorlátjával is meg kellett barátkoznom. Akkor hallgathattam, mikor egyedül voltam. Akkor behúnytam a szemem, ismét láttam magam a „tócsák tükrében", a „házak közt járva" Budapesten és lélekben újra feltettem magamnak hasonlóan egy-egy albérlet birtokbavétele után mindig a szorongató kérdést:
"Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?"Igen, ez volt szinte minden dalának varázsa, a személyes érintettség érzése.
Volt ennek a lemeznek még különös sajátossága, hogy mindig és mindig újra kivántam hallgatni, átérezni a dal dallamát és a szövegböl áradó hol bús, hol irónikus, merengö hangulatát. Nemcsak mindig újra kivántam hallgatni, hanem egyre hangosabban, mindig hangosabban kitárva az ablakot, hogy hallja mindenki. MINDENKI.
Megjelent a harmadik lemez ebböl a sorozatból, Az igazi levél növéremnek. Nézem a két borítót itt fenn az írásom elején. Eltelt több, mint negyven év a fotón látható arcokon és örülök, hogy még így látom öket együtt. Bár szemük fénye nem csillog olyan fényesen, arcvonásuk is keserübb, de az élni akarásuk, a szenvedélyük tüze talán még nagyobb, mint elötte. A Keresztben jégesö c. dal híven tükrözi ezt, de több is ennél ez a dal. Kiáltás vagy búcsú? Nehéz eldönteni, de lehet, hogy mindkettö. Hallgatni és látni kell, ahogy Tamás szembe mosolyog - amit mindig szerettem benne - a mindannyiunk által is rettegett képzeletbeli Halállal, a testünket megtámadó gyógyíthatatlan kórral. Csak zsigereiben érzi az ember, hogy mi van ebben a dalban. Élet- és emberszeretet. Tüz, akarat, hit, hogy még minden lehet, hogy még nincs semminek sem vége, ha akarom. „Megszerzem akkor is, ha belepusztulok, az éjszakát!"
Foto - Csomor László
Talán...
Mikor virág voltunk, tudom, hogy valaha
Összeborulva lelt minket az éjszaka.
Mikor lepke voltunk, hímes tarka réten
Együtt kergetőztünk aranyos napfényben.
Mikor madár voltunk, lombok sűrű ölén
Nekem daloltál te, neked daloltam én.
Majd ha csillag leszünk, - a nagy öröklétben,
Talán megint együtt ragyogunk az égen!
/Bobula Ida/
Foto - Tigryss: Álom a patakparton
Nyitva áll az aranykapú
Az erdők hívnak engem, hogy legyen tavasz.
Száraz kútak hívnak engem, hogy buggyanjon
fel mélyükön a kristályos, tiszta víz.
Ma iszonyú nagy hit van bennem,
hogy a kóválygó felhőknek is útja van
s minden léptem után nyomot hagyok.
Ezért nem szégyenlek beszélni magamról
és nem szégyenlek a világ dolgairól,
holott vak az én szemem és süket a fülem.
Ismerjétek meg a fűben fekvő ember boldogságát.
Ismerjétek meg az aranykapút: nyitva áll
és kék patakok muzsikálnak a tövében.
Testvéreim,
Legyetek jók és szentek!
Szeressétek a bárányokat! Szeressétek a madarakat!
/Dsida Jenö/
Foto - praefect / Nagymama csendélete
Egy régi képről
Ki ő?
Ha mindig válaszolni tudnánk...
Homályos, fakó, mint a régi kép -
A régi kép a régi keretben -
A régi kép a régi keretben a régi szobában -
A régi kép a régi keretben a régi szobában a régi városban -
Minden halott!
Minden halott a régi városban a régi szobában -
S ott a kép a keretben a falon.
Emlék csupán.
"Még nem is éltem" emlék.
Még nem is éltem, mikor a régi kép a régi keretben...
Ki hát ő?
A régi képen?
Nagyanyám nagyanyja a régi kép -
Nagyanyám nagyanyjának a nagyanyja -
Vagy éppen,
Éppen én?
/ Kálnay Adél /
Emlékszem, mennyire szíven ütött egy-egy lefitymáló grimasszal kisért megjegyzés anyám szájából, mikor egy számomra kedves fiút bemutattam a családban. Voltak barátnöim is, kik hasonlóan nyíltan kifejezték nemtetszésüket. Öszinteségük egy-egy testi hibát is kendözetlen nyerseséggel nagyították fel. Elbizonytalanított sokszor és ugyanakkor nagyon fájt. Aztán az idö haladtával lassan csitúltak ezek a hirtelen keletkezett szerelmes fellángolások és úgy tudtam látni hibájukat, ahogy ök látták annak idején. Sokszor elgondolkodtam, miért van ez? Mi van a szememmel, miért látom a kedvesemet másképp, mint mások?
Pedig nincs baj a szememmel. Látom azt, amit ök is látnak. Nagy az orra, kicsit csúnya a böre vagy éppen hozzá nem illö zakót vett fel a nadrágjához. Látom az összes hibáit, mégis számomra nem zavarók. Söt, nekem pont így jó. Így, ahogy van. Így kell nekem. Söt, ahogy haladok az idöben, már nem kell, hogy változzon. Csak nekem legyen olyan, amilyennek megszerettem. Így. Kicsit kócosan, kicsit hóbortosan és ilyen nagy orral. A szívemmel látom öt szépnek és mindenkit, aki számomra nagyon fontos és nagyon kedves.
A szemünk a szívünk tükre,
Visszatükrözi a bánatunk... Latinovits Zoltán elöadásában.
A szemünk a szívünk tükre,
Visszatükrözi a bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
Benne mindent megláthatunk.
Mindent, mit egymásnak adtunk,
S ami megmaradt még nekünk.
Mindent, mit egymástól kaptunk,
Az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
A szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
Ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
Mint a holdfény a csendes éjt,
A szivemmel látlak téged,
Most itt vagy és minden oly szép.
Volt napfényben fürdö évünk,
Volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
Újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
Bennünk nem hoztak változást,
Én most is oly szépnek látlak,
Mert szívemmel nézek rád.
A szívemmel látlak téged,
A szívemmel gondolok rád.
/Bradányi Iván/
Fotoaréna - B.Anikó: Profilok
Add nekem a te szemeidet
Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.
Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.
Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.
Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.
/Ady Endre/
Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást szépítjük meg:
Az meglehet.
Nem baj.
Így tükrözi a Szent Anna-tava
Sokszor még mélyebben a mély eget.
Mi nem tükrözünk mást, mint lényeget.
És azért ez a látás így igaz,
Ha egy-egy vonástól el is tekint.
Mi látjuk egymást, nem ahogy vagyunk,
De látjuk örök mivoltunk szerint.
/Reményik Sándor/
Foto - Kovács Attila: Találkozás
Kórkép és hattyúdal
Egy fehér kar a hófehér tükörről,
egy vézna szép kar kitartó erővel,
hideg spongyával a hideg üvegről
öröktől fogva próbál valakit,
valakit vagy valamit eltüntetni.
/Pilinszky János/
