Üvegcserepek

Karácsonyi üdvözlet helyett...

Első karácsony, mikor nem küldök lapokat, emailben sem.

Valami megváltozott. Nem hiszek már abban, hogy a kötelezően, udvariassági gesztussal közelebb kerülnének hozzám, akiket szerettem. Lassan alakult ez ki, nem jött ez hirtelen máról holnapra ez a furcsa, felemás érzés, mely keveredik benne a fáradt lemondás a hirtelen felvillanó, gyorsan elszálló lelkesedéssel, reménnyel, hittel. Lázadás is van bennem. Tiltakozás. Miért pont most kell tollat ragadnom, hogy jelezzem, gondoltam rád, holott ott voltatok bennem a gyorsan elszálló évek hétköznapjaiban, egy-egy gesztusomban, kimondott szavaimban, néhány asztalon felejtett könyvek lapjain, képeken, egy-egy tárgyban, amit töletek kaptam.

Nekem nem ilyenkor kell, hogy gondoljatok rám.

Van telefon és nem csörren meg soha, mert...nincs időm, dolgozom ...mert nekem túl drága. Ezek a legtöbbször hangoztatott szokásos hivatkozások otthonról. Igen, túl drága...viszhangzik bennem ...és én dolgozom. Fájnak. Milyen előitélet, milyen jól elkendőzött írígység, talán káröröm, lesajnálás van ezekben a kioktató szavakban.

Igen, a varázs elmúlt. Már nem vagy az a "Valóság" nagybácsi(néni), akinek levelét kikapkodják egymás kezéböl a rokonok, barátok...és a politikai helyzet sem indokolja a "szükséges óvatosságot". Aki akarta, láthatta életem hétköznapjait, színterét, ami nem különbözik az otthoniaktól.

Mégis, mégis, titokban reménykedem, hogy "hosszú esték során
gondoltok néha reám", kedves rokonaim, barátaim.

Egy kis tangóval búcsúzom mára Cseh Tamás elöadásában.

Susanne I. - Dream

Madár

Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
micsoda kis lélek vagyok,
ki ablakodon kopogok,
és mint a gránát, tüzelek,
és lengek-ingok-libegek,
és hámba fogom a szelet,
és hintálom a levelet,
összekuszálom a leget,
s azt a suhogó szövetet,
amit a hajnal tereget,
min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,
vagyok az élő zuhanás,
lengés vagyok, kerengés,
zengés meg visszamerengés
arra, amiről azt hazudod,
azt hazudod, hogy elfeledted,
ám én megszólalok feletted,
ám én átsuhanok feletted,
megvillantom szárnyaimat,
a selyem kardokat,
melyek átmetszik az eget
és hazugságodat,
és akkor már tudod,
akkor rögtön tudod,
hogy az angyal vagyok,
aki gyerekkorodban
úgy magadra hagyott.

/Szabó Magda/

Helyesbítés

Egy írásom után beraktam egy videót, melyben csak két kéz látható.

A What can I do c. dalt Rufus Wainwright énekli és Antony and the Johnsons csak kiséri.

Korábban rosszul írtam, hogy egyedül Antony énekli.

Valamiért mindig szeretem hallgatni, ezért kiváncsi voltam a tartalmára, vajon tényleg olyan fájdalmas, ahogyan kiérzem a dalból? Vajon, jól láttam-e a kezek játékában a tehetetlen bánatot, nemcsak a gyengéd simogatást, összetartozást? Azt hiszem, igen és a dalszövegben csupán egy meglepetés volt, ami igazán megrendített, az a madár motívum. Nagyon magaménak éreztem.

Íme a vers, lányom fordításában:

Czapkat /fotoózz.hu/ - cím nélkül

Felismerés

Törött szárnnyal
jöttem e világra
angyalt játszani neked.
Későn vettem észre,
tudnék repülni is
veled.

/Kántor Irma/

Mint a mesében...

Évek óta fogadkozom, hogy nem veszek részt ebben az össznépi ünnepi hajrában. Rendszerint mindig ilyenkor borul a pohár. Talán, mert túl sokat várok el magamtól és másoktól. Ezúttal nem terveztem semmit, mert már régen nincs miből. Sosem hittem volna, hogy ez egyszer bekövetkezhet.
Az is, hogy ezzel furcsa módon a békesség, a nyugalom is eljön számomra. Igaz, évekbe teltek, míg elfogadtam ezt az állapotot.
Mégis, ha kilépek az utcára, nem tehetek úgy, mintha ezek a karácsonyi fények nem hatnának rám. Úgy is, hogy figyelek másokat.
Tegnap megható látvány volt egy fogyatékos idős nő láthatóan boldog, újjongó öröme az arcán, ahogy kezébe adták a jobbnál jobb illatú parfümöket.
Nem minden nap láthat hasonlókat az ember, mégis, amiért le kell írnom, az a szívélyes kiszolgálás, az a szokatlan türelem és kedvesség a fiatal eladóktól a tolókocsiban ülő nő iránt. Mondhatnánk, hogy ez természetes, ha nem vennénk észre, milyen hajléktalan kinézetű és borzasztó bűzt áradó emberről lenne szó egy rendkivül elegáns illatszer-üzletben.
Miközben kicserélték a parfümöt, amire a lányom kért, titokban figyelgettem az arcvonásokat. Megilletődöttség és segítőkészség volt az idős nőt felügyelő őszhajú, sovány férfi iránt is. Akaratlanul megnéztem a tolókocsiban ülő nagy súlyú, testes nőt. Felmértem, elég nehéz lehet őt megemelni és tisztába tenni. Azt hiszem, hogy az eladó nőkben is hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg, hogy mennyi szeretetre, áldozatkészségre, fizikai erőnlétre van szükség nap, mint nap őt tisztábatenni. Tiszteletreméltó.
Az, hogy az idős nő boldogan ölelgette magához az ajándéba kapott parfümöket, jelzi azt, hogy tud a kellemetlen vizeletszagáról, és így próbálja, talán úgy hiszi, hogy jobban szerethető lesz, ha jó illatú parfümöt használ. Könnyen mondhatnánk, hogy vegyen fürdőt minden nap, de az idős férfi tiszta, ápolt külleme ilyen megjegyzésre nem adott okot és szinte biztos, hogy erre ügyelne a társával szemben is. Valószínű, hogy igen kellemetlen betegségben szenvedhet.

Miután kitöltöttem a cseréről szóló elismelvényt, sietve még futó pillantást vetettem rájuk. Olyanok voltak ők ott, mint a mesében, kinek kivánságait éppen most teljesítik egy számukra soha el nem érhető gazdag, fényes világban. Megilletődötten, kicsit esetlenül, de élvezték a kiszolgálás minden pillanatát.

Petko Slavov - Born from moonlight

Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,
Keress úgy, mintha nem volnék,
Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,
Fizess úgy, mintha szolgálnék,
Evezz úgy, mintha tó volnék,
Idébb ülj, mintha tűz volnék,
Melengess, mintha jég volnék,
Etess úgy, mintha éheznék,
Itass úgy, mintha szomjaznék,
Olvass úgy, mintha vers volnék,
Hallgass úgy, mintha dal volnék,
Szeress úgy, mintha jó volnék.

/Nagy Bandó András/

...ismét csak vers napi beszámoló helyett. Fáradt vagyok. Talán holnap megírom, ha ismét gépközelben lehetek.

Mary Peres - Night

(vándor)

Hányszor meghalt már
vízbe fulladt elégett
vagy csak
sarokból sarokba ült
házról házra
városról városra
országról országra
ment mendegélt
örök vándor
szívtől szívig
hiába
nem ért sehová
pedig már
az egészet
bejárta

/Boda Magdolna/

„Magyarnak lenni kollektív neurózis"

Hétvégére fiam vette át a beteggondozást, így volt idöm pihenni. A szürke, ködös idő is besegített és az ágyam melege, mert szokatlan módon sokáig aludtam.

Próbálom magam rábeszélni az írásra, miközben itt-ott olvasgatok. Egy nemrég hallott dallam járja át a lelkem és a mondat, amivel jellemezte a lányom: Igen, ez sajátosan magyar...ez a mély fájdalom, ez a lélekből jővő sírás...ez csak magyarokra jellemző.

Nem tudom, milyen ötlettől vezérelve ajánlotta a Szomorú vasárnapot Sinead O´Connor előadásában, de a dal ismét magával ragadott. Ez az a dallam, amiről azt írták, hogy meg kell ismerni, mielőtt meghal az ember. Elgondolkodtam azon is, hogy mennyien, szinte a világ minden részében ráéreznek ennek a dallamnak a szívszorító fájdalmára. Vajon gondolnak-e rá úgy, mint a lányom, hogy ez csak magyar lehet? Mennyiben jellemvonás, ha szomorúak vagyunk? Vajon van-e okunk a szomorúságra mindig minden időben és mindig ilyen végzetes?...

Lapozok tovább a neten, szemembe ötlik ez az írás mintegy megadva a választ az elöző kérdéseimre:

„Azért beszélek erről az ügyről, mert tipikus a maga kiélezettségében. Az egzotikus Magyarországon történt, annak a hétmilliós kis népnek a körében, amelynek Európában egyedül nincs faj- és nyelvrokona, amely így a legmagányosabb ezen a földrészen. Ez a kivételes magányosság talán megmagyarázza létezésének különleges intenzitását és azt a gyakoriságot, amivel efféle vadzseniket produkál ez a nép. Lövedékekként robbannak föl a zsenik e nép szűk horizontján, és aztán összeszedik a repeszeiket. A nemzet reménytelen magányossága növeszti nagyra tehetségüket, érvényesülni akarásukat és hisztériájukat. Magyarnak lenni kollektív neurózis."

http://mila60.blogspot.com/2006/05/jzsef-attila_114902804813304670.html 

Nem értek egyet mindenben Arthur Koestler véleményével, bár József Attilával kapcsolatban íródtak. Ha igaz lenne, hogy „magyarnak lenni kollektív neurózis", nem énekelnék ezt a dalt mindenhol a világban, hallhatóan mély átéléssel, szívből jővő szenvedéllyel. Csak azok képesek, akik maguk is átéltek valamilyen kis tragédiákat, szomorúságokat, szenvedéseket. Ezek pedig nem nemzet-függők.

A dal youtube-n sajnos nem található Sinead-tól, csak itt hallható:

http://www.imeem.com/people/kNMCDK//music/1_9xENDQ/glommy_sunday/

Lányomnál vagyok újra, ápolgatom. Bár injekciót nem tudok beadni, ill. nem engedi, hogy beadjam, amit trombózis ellen írtak fel az orvosok. Helyette hol a fiam, hol a lányom edzöje felváltva adja be, amikor idejük van.
Kicsit furcsa ez nekem, hogy mindenröl a betegnek kell gondoskodni. Az én idömben a növérek vagy az orvosok adták az injekciót. Az is furcsa, hogy hason keresztül kell beadni és egészen a gipsz levételéig, azaz majd a következö év januárjában fejezödik be ez a kúra. Talán addigra betudja adni magának is.

A képen a nagylányom látható.

Foto - vanguard

Monoton

Eső esik
esik az eső
mintha
opál gyöngyök
hullanának
az ég
fekete kötényéből
esik az eső
esik
esik
esik.

/Kassák Lajos/