Kozári Ákos: Lem
A:
Mi van a Holdban?
Hold, Lúna, Hold,
poéták agyonvonított álma, égi kenyér -
menedék! Fölfelé-hulló könnytől platina-domborművé,
ember-arccá sulykolt menedék - de nincs menedék
mert mi van a Holdban?
Korunk megszentelt üzlete,
legnagyobb befektetése,
és fényes porzuhatagát az adminisztrátorok nikkel-szárnya kavarja,
gyémánt szemetükrén a bérelszámolók korcsolyáznak lélektelenül,
és falják és ölik egymást a keresetért,
a minél-későbbi nyugdíjért, a kitüntetésért,
és vakarják és fejtik az ércet a kisemberek,
maguk is gépek, gépei a gép-rendszerrel átszövött űrnek,
a fő-gépek pedig ráérnek imádni a költőt
de csak addig, amíg ki nem kiáltja:
mi van a Holdban!
B:
Élő tagadás, te! Ma este
a képernyő milliárdos szorzatában
ezt akarod-e a pofánkba magyarázni?
A:
Imádom mindennek indulását!
Földúrt hold-talajon mint a kenguru
rajongva szökellek,
vas-lábazatok rozsdás felületét
a mínium elé fényesre csókolom,
a kultúrhálót: a villanyvezetéket
szövöm, feszítem - érjünk messzire,
táncoljon magas leadó-tornyainkban a lélek,
magasan örüljön a lélek, magas célokért
ugráljon a mikro-hullámok viaduktján,
de ne ezt adja hírül - hogy minden újulásnak
bohócai, rongyai lettünk -
ne ezt!
B:
Virágokról beszélj!
Mikroporózus párnákról, ahol az új kéj
illattalanul szétvirágzik!
Terv szerint fogant babák
ezüst nyáláról,
a sebességről, átkelő gyalogosok
riadt nyúl-iramáról - - van vidámság!
van humor! van szépség!
Virágokról beszélj!
De idejében!
A:
Lennék álmodozó bolond: megbolondulnátok értem.
Légi s szellemi lény: enni se tudnátok a gyönyörtől.
Mechanikus doboló: "az új kor hirnöke" kiáltanátok.
Léha, parázna: mosolyognátok: "a poéta!"
Kocsin suhanó menő: "életünk kiteljesítője, törekvéseink megszemélyesítője"!
de mert nem vágyom azzá lenni, amivé kivántok:
rühelltek, akár a ragályt.
B:
Őrült vagy! s jó hogy még csak én tudom.
A:
Mondjuk ki nyíltan: nincs rám szükségetek.
Elszabotáltátok a béreket;
a kultúrára-fordított köteg-bankó
a slágerszerzők lábához rugalmas lépcsőnek összeáll.
Csináltatok a Holdból kirakatot -
a jólét viszonylagos!
Vannak mellékuccák, vannak sugárutak,
aki fejet hajt: keres, aki nem: oxigénhiányban sorvad.
Csináltatok kirakatot, s most kéne bele,
kéne a bohóc, bíborpalástos,
koszorús, automobilos, bohóc akit fizettek,
magatokat fizetnétek, magatokat akarjátok imádni -
de az a bohóckirály nem én leszek.
B:
Veszélyes ez az ember.
Mint üveggalamb, éltem körülményeink
üvegképletében,
s most félek: egy ütésétől
üvegcseréppé
pengve szétrobbanunk!
A:
Mondjuk ki nyíltan: nincs rám szükségetek.
Sokmindenről tudok:
az ilyen egyén eleve útált és elitélt.
Nem is viseli el az ember
a szúró lelkiismeretet,
nem, élve nem,
és ha egy holdbeli világnak
terhére van a lelkiismeret, hát kivágja a világűrbe
s kreál magának újat, vagy belebolondul
és születnek a dilinós utódok, a kretének,
büntet a természet sokadíziglen, őt nem lehet behúzni,
nem lehet szennyesen élni - még a hóhér is
igazolja magát!
B:
S igazolod te is magadat, hihetőleg.
A:
Szerelmemen kivül
senkinek számadással nem tartozok.
Én meghalok - egy por beszél
s pornak beszél mert meghaltok ti is
B:
Kudarc!
/Szécsi Margit: Költő a Holdban részlet/
