Üvegcserepek

Kozári Ákos - Gomorrah XXI

Az "éden elvesztése"

A világ végén
végül is ketten maradtak:
az árva, árva ember,
meg az árva, árva, árva
emberiség.

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az ember az emberiségben:
"Hol vagy barátom, hova lettél?"

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az emberiség is az emberben:
"Hol vagy barátom, hova lettél?"

S így
tekergőztek egymás
üregeiben, járataiban,
barlangjaiban a világ
végezetéig.
Mert az ember
nem tudott emberiségül,
s az emberiség
nem tudott emberül.

/Bella István/

„Mint cicának nincsenek nagy igényeim, csak annyi - kérlek szeress - ... de minden szőrszálamat külön is, ha lehet!"” /Bálint György: A macska naplójából/

http://narcisza.freeblog.hu/categories/macs/

Nekem boxi kutyám volt, csendes, tisztalelkü, hüséges, akinek hangját, ahogy ankor írta blogjában, valóban ki kellett érdemelni. A macskákkal való viszonya viszont olyan volt, ahogy igazi kutyától elvárható. A szöre égnek állt, ha meglátta öket és komoly erövel kellett visszatartani a pórázon, hogy ne kapja el öket. Környezetemben sok fa volt, így mindig volt menedékük kutyusom elöl. Igazi gazdiként annyira megértettem a macskák iránti ellenszenvét, hogy hosszú évekig csak megvetöen gondoltam rájuk én is. Tudom, butaság, de így éreztem. Különösen, ha láttam kis énekesmadarakat a szájukban. Érthetetlennek tartottam, ha gazdájuk elégedetten nyugtázták vadászteljesítményét. Akkor az emberröl is rossz véleménnyel voltam vagy csalódtam. Ez is butaság, tudom. Így hatnak rám az állatok. Hol gyöngéd érzéseket táplálnak, hol alig leplezhetö ellenszenvet. Egy kivétellel mindig meghatódom, szinte minden állatfajnál, amikor még kicsik, esetlenek és játékos kiváncsisággal ismerkednek a világgal.

A videón kiscicák és Antony And The Johnsons énekel benne egy szép dalt.

Tóth Zsuzsanna - Hajnali hangulat

Pillangó pillanat

Megfogtam a fénysugár szívét
dobban - izzik - mosolyog napom kérge alatt
csillagom táncol pillanatok ablakában...
kacsint egyet -
árnyas múltam illan
idő-ketrecek sötét sarkában
keresem magam

hol vagy?

kopogok ajtómon belülről...
engedj be magamba -
körülnézek kérdéseim házában -
köveim között remény pici fénye futkos -
bezárom...
rohannak az álmok Hozzád -
eltűnő évek integetnek induló vonatokról

csend...

a csend...
csodadala felvonyít a teliholdra

*

felizzik az égen
az utolsó sóhaj
milyen sötét a napok alja
ugrok bele - önmagamba
szikrákat vet az abroncs
vas simította köves álmon
farkas üvölt a rég tájon

hol vagy?

újra
megcsókol
a csend

tiéd
vagyok

kapd el álmom zuhanását
szoríts életre szívedben

/Dr. Sáfárik Gabriella/

Az ankor blogjában olvastam elöször verseit. Nagy hatással voltak rám. Köszönöm, hogy megismerhettem.

Az a muzsika, a füveké, láttátok-e? szép volt...

/József Attila/

Tóth Zsuzanna - A bánat könnyei

"Tegnap délután könnyezett a föld
Mi lesz fölösleges virágaimmal?"

Rossz volt, elszéledt szívemből

Az asztal alól fölnyúlnak emlékeim
A halottak is eszembe jutnak, pedig sohase gondolok rájuk
Kedvesemben a lányok, asszonyok összebúnak és dideregnek
Fuldokló kapkod valahol utánam
Tenyerembe dobom a fejem
Az a muzsika, a füveké, láttátok-e? szép volt
A föld meleg arcával simogatott, behunyt szemmel fekszem a szemében,
vele látok, egy kisgyerek lehelete ringat
S akkor valaki elszéled szivemből, rossz ő nagyon
Tegnap délután könnyezett a föld
Mi lesz fölösleges virágaimmal?

/József Attila/

Fotoaréna/digitSamurai/ - Bóbita,bóbita töpreng

Kérdés

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

/Kálnay Adél/

digitSamurai /fotoaréna/: Folyó vagyok

Révnél ( a lemaradottak órájában )

Most, csak nézem a vízben-fodrozódó
ember önmagam, közelről, és még közelebbről.
De, meglátom-e a célt Nosztrán, hisz lebegő mélynek
hagyott el a komp, mint velem sokakat, az itt-partnak,
hallgatni most vízi beszédet.

Figyelek.
Mélyszürke, hangtalan az ég.
Alatta élénk a fűz, honnan megannyi
fátyolos szárnyú lep el, és játszom a percek
porában a gonddal:
ha emelhetnék
hozzád lelkem ezek az aprók, lennék-e tovább
amorf hurcolója.

Locsog a part, és ringatja a kérdést arcommal a víz,
megmarad-e úgy a lélek, ahogy a csendben készítettem.
E zajban mégis csalárd a szó, károm,- és szitok, ami
a léggel jár ki-be a fogaink között.

Megkeserít a váró óra, mégis bent állok a sorban,
és vegyülök a mindenek szavával.
Nem az elképzelt és megfestett szépségedért,
amit meg sem értek… Mária

Minden vigasztalásod mélysége húz,
míg mások sörösüvegek zöldjében merülnek el,
én érted várok ma, a merítő csendért,
mert nekem most kell, most,…
mert, úgy lehet, utoljára.

/ankor/

"...mert a tangó boldogságos és egyetemes"

Azt kell, hogy csináljuk, amit akarunk, amit szeretünk, és ha mi is szeretjük, akkor talán mások is szeretni fogják.

A csellón játszik: Yo Yo Ma

Vándorének

A lányomnak a napokban volt az érettségi találkozója. Tanárai közül egy páran végül nem jöttek el, ki lemondta, ki válaszra sem méltatta a meghívást. Mondanom se kell, mindkettö nem kis feladatot rótt rám annak idején gyerekem önbizalmának visszaszerzéséhez. Istenem, ilyen az élet, folyton tanulunk, tanítunk és nevelünk mások ellenében. Akik pedig eljöttek, azok szándékosan vagy talán véletlenül elfelejtették a nevét vagy búcsúzáskor egy másik nevével köszönnek el még egyet szúrva az emberi méltóságon. Lányom mosolyogva legyíntett, míg én döbbenten hallgattam beszámolóját. Magát értelmiséginek, müveltnek tartó tanár(nö)-nek miért esik nehezére azt mondani, hogy gratulálok, hogy ezt nem gondoltam volna?...hogy az iskolának is külön büszkeség, ha sok sikeres diákot tudhat magáénak, ilyet feltételezni pedig egyenesen naivság volt részemröl, tudom.

Az én érettségi találkozóm emléke?...Csak annyit mondhatok, soha nem éreztem magam annyira kivülállónak, mint akkor a tíz évesen. Egy tanár sem volt ott, csak osztálytársak. Ismerös idegenek. Volt osztálytársnöm, barátnöm ott árult el lekezelö módon. Nem fájt volna annyira, ha nem a harmadik gyerekem megszületését gúnyolta volna ki. Azt hiszem, tudat alatt ez is hozzásegített a bennem mindig is lappangó elvágyódáshoz, mert nem akarok élni úgy, ahogyan élek. Igen, ahogy Füst Milán is írta: "A szív vitt el, az érzés s megint rosszul jártam."

Lakos Árnika - Percek

"Boldog, aki hazáját meglelte... akit hazája magához ölelt! Annak van kinek dolgoznia. – S nem kell új hazát keresnie újból. – Mert: új hazát találni nem is lehet, - az ember hiába szeretné... Új haza nincs, - csak a régihez vágyol újra vissza, ha elhagytad is... - De ha ez az egyetlen eltaszít magától!... - - húsz éves találkozó...(Lovag utca) – Ugyanúgy élnek még ma is bennem... s hogy húsz év telt el, valóban megdöbbentö, - alig elviselhetö érzés. Az ember nem tud hova lenni a csodálkozástól! - - Az érzések épek... ugyanazok, - a sérelmek, a szenvedések frissek, nem is tegnapiak, - maiak, aktuálisok. – S hiába látom, magyarázom magamnak, hogy volt tanáraim primitív emberek... az ö jó véleményüket megnyerni ma is legföbb ambicíóm... A szív vitt el, az érzés s megint rosszul jártam. – Szinte inzultáltak. – Húsz év nem volt elég, hogy bebizonyítsa igazamat, hogy várakozásaim beteljenek, - még mindig a gúnyolt kezdö vagyok, akinek bizonyítania kell."

/Füst Milán/