Fotó: Ben Goossens - Hope
Felemás őszi ének
Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.
Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.
Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.
Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.
/Kányádi Sándor/
Fotó: Anke Merzbach
Persze tudjuk jól (Everybody Knows)
Persze tudjuk jól, ezek cinkelt lapok,
persze tudjuk, mégiscsak izgulunk.
Persze tudjuk jól, hogy vége a harcnak,
nem is halt meg más, csak a jó fiúk.
Persze nem volt tét, ezt tudjuk jól:
te pórul jársz és más jár jól.
Így van ez jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól, hogy már süllyed a hajó,
kapitánya sehol, ő vert át.
Persze ez az érzés elég rohadt,
hisz az apánk, az is pont így járt.
Zsebre megy az egész, mind jól megél,
csokoládét fal, de másról beszél,
minden erről szól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól, csakis engem szeretsz,
persze tudjuk jól, sose szeretsz mást.
Persze tudjuk jól, hogy mindig hű vagy,
kivéve, ha épp ott van egy ágy.
Persze tudjuk jól, a lelked szép
de olyan jó, olyan édes a vetkőzés;
azt érted jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól. Persze tudjuk jól.
Így van ez jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól. Persze tudjuk jól.
Így van ez jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól mind, hogy most vagy soha,
persze tudjuk jól mind, hogy te vagy én.
Persze tudjuk, úgy leszel halhatatlan,
ha írsz egy-két költeményt.
Persze tudjuk jól, ez az üzlet csalás,
Füttyös Gyurinak nem jut lakás,
mert ő sose jár jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól, hogy már itt az Aids is,
persze tudjuk, itt van és pusztít már.
Persze tudjuk jól, csak a múltból maradt
emlékmű a meztelen emberpár.
Persze tudjuk jól, hogy üres a szín,
de eljön, aki leméri majd a kínt
s egy szót sem szól.
Mert úgyis tudjuk jól.
Persze tudjuk jól, hogy most baj van veled,
persze tudjuk, csődök meg éhínség.
A Koponyák Hegyén az a rohadt kereszt,
itt meg ötven brókercég.
Persze tudjuk, mindjárt szét is robban,
itt egy Szent Szív, egyszer nézz még rá,
majd nagyot szól
- persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól. Persze tudjuk jól.
Így van ez jól.
Persze tudjuk jól.
Persze tudjuk jól. Persze tudjuk jól.
Így van ez jól.
Persze tudjuk jól.
/Leonard Cohen verse – Fábri Péter fordítása - Kern András énekel/
Fotó: Eyra Vendoln képe
Köszönöm szépen a Nap képére adott szavazatokat.
Ezek a visszajelzések jelentik számomra, hogy van még összetartás, van még együttérzés az áldozatok iránt és van még bátorság felvállalni ezt az érzést, mikor szobrokat terveznek (József Attila, Károlyi Mihály) elmozdítani megszokott helyükrõl.
Köszönöm.
Radnóti Menethez
Fotó: vanguard - Cipõk
A csend
Felébredt egy meg nem írott dal,
Hangnélküli hangon megszólal.
Fölkapom rá én is a fejem,
Sebességet vált rá a szívem.
Halkan járok lépteim fölött,
S semmit érzek két ujjam között.
Hallgatom, mi sosem halható,
Többet mond, mint egymillió szó.
Furcsa zaj a csend,
Furcsa hang a csend.
Furcsa zaj a csend,
Furcsa dal a csend.
Mellém ül a csend, mint jóbarát,
Szomjazom a képzelet szavát.
Éhes vagyok, bontja asztalát,
S a holnapot, mint almát, nyújtja át.
Furcsa zaj a csend,
Furcsa hang a csend.
Furcsa zaj a csend,
Furcsa dal a csend.
/Adamis Anna - Presser Gábor - Tahi Tóth László énekel/
Radnóti Miklós verse Bács Ferenc elõadásában: Nem tudhatom...
Fotó: Anke Merzbach - image
Nem kellenek
Mondat, értelem nélkül,
Szavak, tartalom nélkül,
Jelek, jelentés nélkül,
Arcok, tekintet nélkül,
Nem kellenek.
Lépés, mozdulat nélkül,
Álom, oltalom nélkül,
Ima, áhítat nélkül,
Ember, emberség nélkül,
Nem kellenek.
Magány, reménység nélkül,
Falak, ablakok nélkül,
Igaz, valóság nélkül,
Való, igazság nélkül,
Nem kellenek.
Zene, felhangok nélkül,
Vonzás, szemérem nélkül,
Tested, szerelmed nélkül,
Élet, életed nélkül,
Nem kellenek.
És neked?
/Adamis Anna verse - Bács Ferenc Tolvajlásaim c. nagylemezérõl/
Fotó: MOTOM - Traumgefängnis
Rejtély, mi történt a blogommal? - írtam ezt pár órája, mikor mindhárom keresőn (Operán, Explorer, Mozilla) csak a jobb oldali kis videók látszottak, semmi más. Megíjedtem, hiszen más oldalak viszont szépen olvashatók voltak.
Azóta helyreállt a hiba. Meglettek a képeim, az írásaim, miután beraktam a képet és ezt a kis írást.
Mégsem tudom, mi történt.
A város másik oldalán
Mindig meglepődöm, ha már itt a hétvége. Különösen, ha látom, hogy az ősz is komorrá fordult és rájövök, nem örökíttem meg még szép színeit. Tegnapi sétám során magammal vittem a gépemet.
Mióta új lakásba költöztünk, kicsit hosszúra vált az erdőbe vezető út, így inkább a város másik oldalán sétáltatom a kutyusomat.
Ime ez a hosszú sétány a patak mellett. Sok kis híd áll felette. Ezek egyike egy aranyos kis parkba vezet.
Itt szoktunk játszani. Általában botot hajítok vagy a most lehullott leveleket. Imád magasba szökellve röptében elkapni őket. A természet mindig ad valamilyen játékot, hiszen nemrég a hangos koppanással guruló vadgesztenyék után szaladt lelkesen. Most a levelek zizegése izgatja fantáziáját és a kacsák hápogó hangja.
A vízesés előtt még egyet tanakodnak az elzavart kiskacsák, és irány a következő híd mögötti fák, bokrok egymásra boruló, védelmet adó árnyéka.
Szeretem a kacsákat. Nem is olyan rég megmosolyogták (a fiam és a párom), hogy a gyerekektől kapott kerámia kacsáimat kirakom a konyhám polcára. Kedves, melegsárga, okos tekintetű kacsáim ezek. A nevetésüket hallva, elmeséltem, hogy a világ legokosabb kutyájának tartott border collie-t, az enyémet ezek a patakban úszkáló kis kacsák mennyire megtréfálták.
Jöttünk hazafelé a vasútállomás alatt folyó patak melletti derékmagasságú kerítés, ill. kőgát mellett. A kerítés és a kőgát között kutyusom megpillantotta a kacsákat. Azonnal hozzájuk futott, de egy kacsapár nem repült el, hanem megfordultak ellenkező irányba. Ha kutyus jött balról, ők jobbra úsztak el. Így ment egy ideig, oda és vissza. Egyszercsak összenézett a kacsapár és hirtelen kétfelé váltak el útjaik. A kutyám mérgesen ugatni kezdett és ők, azt hiszem, boldogan repültek tovább a másik híd alatt folytatni békés úszkálásukat. Hát, ezért szeretem a kacsákat.
Itt szoktunk még elidőzni, ezen a csodás, sárga levélszőnyegen a patak mellett.
Néha elmerengünk a levelek hullásán. Egy ici-picit sikerült lencsevégre kapnom.
Hazafelé menet a hatalmas szomorúfűz még zölden lengedez.
Fotó: Eukally - [ love is not a victory march ]
Lopott idő /film/
...a lelkem elfáradt... - mondja egy örökké huszonöt évesnek látszó ember a másiknak. Ez volt az a rész, amikor éreztem igazolását annak, hogy a lelkünk sem élhet örökké. Valamilyen módon elfárad a testünkkel együtt és nem vándorol, mint egykor vallottam vagy gondoltam. Különösnek tartottam Halottak napján nézni ezt a filmet. Most pedig visszagondolni a tegnap látottakra, mert szerte Európában pénzügyi összeomlástól tartanak a bejelentett görög népszavazás miatt. Talán eltűnhet az euró, mint fizetőeszköz. Vajon fizethetünk úgy az életünkkel, mint a filmben látott szereplők?
Szomorú utópia lenne, bár nem elképzelhetetlen.
https://www.youtube.com/watch?v=XD02fsUBskE
Fotó: Lillith Art - Melancholie
November
Nem gyújtottam gyertyát. Talán a jövőben sem fogok. Elmúltak bennem ezek a feszültség- és fájdalomlevezető késztetések, a rituális szokások halott szeretteim iránti megemlékezéshez. Helyébe valami más jött. Valami, amit nem tudok jól megnevezni. Csak azt tudom, hogy ez sokkal tisztább, egyértelműbb és megnyugtatóbb minden eddigi ceremóniámnál.
Elfogadás, hogy halottaim bennem vannak. Cipelem szokásaimban, szavaimban, lépéseimben, tetteimben akarva-akaratlanul. Ott vannak a fénylő tavaszban, a sugaras nyárban, a szitáló hóban, langyos esőben, egy másik ember arcában vagy alakjában idegen városokban. Csak egy pillanatra. Olykor meglepetten suttogom magamban: istenem, mintha ő lenne...
Legjobban ezekben a sűrű, ködbe burkolt fák tövében érzem megfoghatatlan jelenlétüket.
Eljött a November, hogy csendes melankóliával rájuk és magunk múlandóságára emlékezzünk.
Fotó: Claudia Bellinghausen - The Addiction
Megállok egy pillanatra
Öregszel. Érzed
Vénül körülötted a csend is.
Észrevétlenül apróbbakat lépsz.
Meg-megállsz séta közben,
Hallgatni a sarjadó fű neszét.
Átkarolnak a fák.
Csendesülő szívzörejed
Elrejti a lombsusogás.
A maradék idő a tiéd.
/Végh Tamás/
