Üvegcserepek

Egy jó szó...

Játék. Jó pont jár érte. Skyppy-től kaptam egyet. Bevallom, nagyon jólestek kisérő szavai. Azonban kérdései engem is elgondolkoztattak:

- Miért esik olyan nehezére az embernek, jót mondani, akár másról, akár magáról.
- Miért nem hiszi el fenntartások nélkül, hogyha dícsérik bármiért.
- Miért könnyebb a másikról a rosszat feltételezni, ítélkezni ismeretlenül is akár.

1./ Mert szeretünk szenvedni?
2./ Mert tényleg nem vesszük észre ami jó?
3./ Mert nem hiszünk a jóban? /Tényleg, ez hit kérdése lenne?/

( http://blogol.hu/comment.php?log=3619029 )

Az utolsó kérdésre személyes tapasztalatból válaszolok. Azt hiszem, legtöbb szülő, (anya vagy apa) szembesült már ilyen válaszra gyermekétől, mikor dicsérte vagy vigasztalta: Neked kötelességed, hogy jót mondj...

Ez különösen akkor mellbevágó, ha a külvilág (barátok, ismerősök) ki tudja miért, milyen okból nagyon lehúzzák, jelentéktelenné teszik. Különösen lányok esetében. Miért hinné el nekem a lányom, hogy szép, csinos, ha nem kap visszajelzést? Korábban a ruhákra fogták, mert nem márkás. Később a mi társadalmi rangunk vált okozójává boldogtalanságuk okává. Aztán más. Szerencsére ma már a barátságok minősége vált fontossá.

Visszatérve a jóra való hit kérdéséhez, nem is annyira hit kérdése, mint inkább a személyes tapasztalaté. Tanulni kell szelektálni, kitől fogadunk el vagy fogadhatunk el bizonyossággal jó szót és kinek adhatunk. Változatlanul vallom, adnunk kell jó szót, mert ki vagyunk éhezve rá. Elég a Facebook oldalán olvasható ismerősök ismerősei listájára ránézni.

Nem suttognak többé...

Azt mondják, a fák állva halnak meg. Nem igaz. Gyilkolják. Olyan gyorsan tették, hogy nem maradt semmi nyoma mára, csak a kiásott lyukak emlékeztetnek valamikori helyükre. Még csak nem is virágozhattak a hatalmas hársfák. Nem onthatták bódító illatukat. Az én életemben már nem lesz enyhet adó árnyék, mire kiterebélyesednek majd a helyükre épülő kisfák. Nem suttognak többé leveleik. 

Lélek-tavasz

Apró csodákká szeretnék
porladni ujjaid alatt.
Halvány semmiségek
közt heverni, rajtad
megpihenni, mint
egy nemes gondolat,
egy fennakadt pihe
a fán, egy fáradt-szőke
hajszál a pulóvered ujján.

/Reviczky Krisztina/

Mint a tulipánok

Szokatlan utakon járok,
mint a semmitmondó tulipánok,
illattalan lopom magam
a lelketekbe is minden szavam
az emberi meleg vágya,
amiért kínlódom, arra várva,
hogy egyszer szeretni fogtok
úgy ahogy vagyok s nem álmodoztok
soha semmi-semmi másról
csak egy illattalan tulipánról.

Minden új nyarat úgy várok,
mint reszkető kézben tulipánok
egy ház előtt, vagy fák között,
hol a szerelem üdén megkötött
az érkező kedves léptét.
De az én szerelmemre nincs mérték.
Várok. Nézem a köveket,
várom hogy majd önként eljöjjetek.
Mostantól már nem is fájok,
olyan vagyok, mint a tulipánok.

/Papp Erika/

(ha majd)

ha majd elég
tegyél ki a küszöbre
úgy sírok majd
mint egy pólyás
egy árva óriás
ki még éhes
még nem zabálta föl
maga elől az időt

/Lárai Eszter/

Jó reggelt, jó reggelt Bogikám! - így szoktam hozzáhajolni a bejárati ajtó mellett fekvő kiskutyámhoz. Hosszas üdvözlés, simogatás után a konyhához érve elképesztő látvány fogadott. Szétszórt virágoktól és virágföldtől feketéllett a parketta. A legnagyobb bosszúságot az új cipőm szétrágása okozta. Egyszer sem hordtam. Dühös morgásomra elhúzódott a sarokba. Nagyon szégyellte magát. Nem értettem a dolgot, hiszen hosszú ideje nem csinált hasonlót.

Kimerítő reggeli sétánk után siettem a kórházba utókezelésre. Hazafelé jövet nem tudom, mi volt az arcomra írva, de jókedv az biztos nem. Mégis karon fogott egy vidám fiatalember és egy asztalhoz invitált. Rögtön egy újságoldalt lebegtetett az országban növekvő szegénységről, elhagyott állatokról, kivágott fákról. Csupa olyan dolog, amitől elgyengülök. Szívügyem. A lehetőség, hogy kicsit tehetek érte, felvillanyozott. Megtettem azt, amitől mindig óvott a párom, hogy megadjam a bankszámomat. Fejemben ott forgott a gondolat, hogy vigyázzak...Az összegyűjtött adományokra gondoltam, amit a rászorulók soha nem kaptak meg. Aztán győzött a „józan" szív. Megkaptam a bizonylatot, a másolatot, hogy évente 50 € -t fizetek. Nem nagy összeg, de az érzés jó. Mégis, bennem maradt egy szemernyi szomorúság.

Ember - Természet - Állat: ezt jelenti a M. U. T. rövidített neve, amihez adtam a nevem. A honlap alapján remélem, nem hiába. http://www.verein-mut.eu/