Üvegcserepek

Hová tűntek...

Hová tűntek, mondd, azok az évek?
Hová lettek a szép ígéretek?
Ha találkoznánk, már meg sem ismernélek.
De néha még álmodom veled...

Simo Géza képe

Újra a gyerekkori emlékek felídézése a feladatom, ezúttal Táborkrónikástól kaptam. Igaz, az elöző megemlékezésem nem pontosan gyerekkori volt, de a szerelemröl szólt, mely kortól függetlenül mindenkit elér és megszépíti, elvarázsolja lelkét, arcát. Eltünődtem, vajon szerelmet éreztem-e a fiú iránt, aki életemben elöször hívott a mennyasszonyának. Vagy inkább biztonságra vágytam?
Négy-öt éves lehettem, mikor anyukámat egy kedves család pártfogásába vette. Akkoriban igen sokan vártak lakásra, a munkásszállók nem voltak elég biztonságosak egyedülállóként kisgyerekkel. Anyukám már születésem elött elvált, nagymamám falujában éltünk, míg eljött számára a nagy lehetöség, hogy egy frissen épülő városban dolgozhasson. Magával vitt, de nem számolt az én nehezen beilleszkedő természetemmel, nem gondolt arra, hogy az ovódában nem találom meg majd a helyem és folyton a szökéseimtől fog reszketni. Arra nem emlékszem pontosan, hogyan ismerkedtünk meg ezzel a kis családdal, csak arra, hogy nagyon szerettek engem fenntartás nélkül mindhárman, apa, anya és a fiúk, aki már nagy volt és iskolába járt. Mindig megvártam, nélküle soha nem ebédeltem meg. Nem tudom, honnan jött az ötlet, hogy elhatároztuk, hogy mi, ha felnöttek leszünk, összefogunk házasodni. Csak arra emlékszem, hogy mindig minden alkalommal megkérdeztem, hogy szeret-e és beváltja-e majd az igéretét. Nem volt elég az ö szava, a szülei beleegyezése is kellett hozzá, amit ök szeretetteljes mosollyal, nevetéssel nyugtáztak. Emlékszem, ahogy körbeöleltek és bíztosítottak arról, hogy nekik én vagyok a legszebb mennyasszony és nem kivánnak senki mást. A "völegényem" pedig szótfogadóan, mosolyogva bológatott és egymás kezét fogva elvonultunk játszani a szobába.

Útólag kérek elnézést, hogy nem raktam be az emlékezős játékhoz az erre utaló képet, hanem mást választottam itt és az elözőnél. Úgy gondolom, szabad élnem a választás jogával és a nekem tetszö logót vagy képet berakni.
A játék értelmében kiválasztottam hét blog-társat, akinek kiváncsi vagyok gyerekkori emlékeire: Ametiszt, Ilah, Klimta, Némber, Selene, Skyppy, Csillagvíz.
Táborkrónikásnak köszönöm a felém gurított "emlékezés" labdáját.

Nina - runnin´blue

Őszi fényben

A Nap már sosem ád meleget
eleget,
a fény mely beterít
hidegen hiteget.
Állok az ablaknál s a szívem
ridegen
tűri el, hogy a nyár
nékem már idegen.

/Kamarás Klára/

Susanne I. - Es war einmal

Boldog blogszülinapot, drága Ametiszt!

Kedvenc virágoddal köszöntelek és álljon itt egy kis virághorószkóp róla és szerintem, nagyon illik Hozzád.

Liliom

Nagymértékben alkalmazkodsz környezetedhez, az új személyekhez, ami meglehetősen széles és változatos teret nyújt tevékenységeidhez. Rokonszenves vagy, kimagaslóan intelligens és társaságkedvelő. Bár többnyire szeretetreméltónak tűnsz, mégis fortyogó tűzhányó válhat belőled, ha úgy érzed, hogy valaki mélyen megsértett. A legnagyobb rossznak azt tartod, ha visszavonhatatlanul korlátoznak a szabadságodban, főleg különböző kedvteléseidben. Ezt tudatosítva jó lenne, ha nagyobb tisztánlátásról és önmérsékletről tennél bizonyságot. Vonzerőd igen nagy, flörtjeid savát-borsát pedig humorérzékednek köszönheted.

Forrás: http://www.happyness.eoldal.hu/oldal/virag-horoszkop

Annika Kym - Cristallball

Amerika24-nek köszönöm az "emlékezés labdáját" és blogjából ezt az idézetet választottam ki:
"Az emlék olyan, hogy attól sóhajtani kell, mert valami olvad belül."

Nagymamámmal kapcsolatban legszívesebben egy késői történetre emlékezem, ami nem sokkal a halála elött történtek és aminek különlegességét, szépségét az adta, hogy mindketten egyidőben voltunk szerelmesek. Én közel a húszhoz, nagymamám már túl volt a nyolcvanon. Fura véletlen talán, hogy éppen együtt laktunk nénikém lakásában és megadatott, hogy felismerjem, mekkora varázserővel bír egy ilyen felemelő érzés az ö korában. Tudni kell róla, hogy ekkor már igen töpörödött volt, kicsit hajlott hátú és fájós lábait már nehezen vitte.
Emlékszem, lementem a budai, sarki kiskocsmába, hogy csakúgy "véletlen" belebotoljak kedvesembe, aki szintén csakúgy "édesanyját keresve" velem találkozzon. A nagymamámat pillantottam meg helyette, egy kalapos, idös emberrel beszélgetett. Álltam lebénulva a csodálattól, hogy milyen helyes, milyen elegáns, finom úriember a partnere. Valamit lelkesen magyarázott, mert nagymamám áhítattal, csodálattal nézve hallgatta. Ámulva néztem öket, ahogy megfeledkezve a külvilágról, kicsit félénken egymás kezét fogva figyelték egymás tekintetét. Büszkeség fogott el és vágy, hogy ö legyen a nagypapám. Nem zavartam öket.
Mosolyogva és vidáman gyorsan elsiettem.
Egyszer estefelé, fürdés után fésülgettem hosszú, fehér haját. A szemközti tükörbe pillantva megcsodáltam halvány, rózsaszín arcának simaságát, kék szemének különös csillogását. Önkéntelenül felkiáltottam, hogy "Istenem, milyen szép vagy!" Szégyenlősen visszanézett rám a tükörböl és megkérdezte: "Józsi bácsinak is tetszenék?" "Hát persze! Te vagy a legszebb nagymamám!" Kiváncsian faggattam: "Miért, mit mondott a Józsi bácsi neked?" Látva aggodó pillantásomat elnevette magát: "Képzeld, megkérte a kezemet..." Örömmel ujjongtam: "Akkor lesz nekem is egy nagypapám!" Miközben ölelgettem, puszilgattam, valami különös, meleg fényesség árasztotta el a szobát. A viszonzott, kései szerelem boldog ragyogása volt ez.

Fotó - Eyra Vendoln

Új tüzet gyújtok

Fázom.
Új tüzet gyújtok
Húnyó, régi parázson.

Nézem:
Pattog a szikra:
Táncol a füstje az égen.

Jöjjön
Mind, ki melegre
Vágyik e sápadt Földön!

Értem:
Égve, lobogva
Már csak így érdemes élnem.

/Kamarás Klára/

Halottak napján

Ahogy idősödöm, próbálom elfogadni, hogy halálommal elvegyülök majd a földdel. Belölem is nyilnak füvek, virágok, fák és leveleik összel lehullván újra és újra jótékonyan betakarnak. Ìgy nézegetem most az elszáradt leveleket. Vajon kinek az arca bújik meg, melyik meghalt hozzátartozónk, barátunk, ismerösünk arca bontakozik ki egy-egy levél  vagy kövek sziluettjéböl? Milyen sugárnyaláb koszorúzza arcélét az emlékezet fátyolán keresztül? Ha valaki rajtam állna majd a jövőböl, eltűnödik-e, milyen volt az arcom, az elődeim arca, az ismeröseim, barátaim arca, mindenki arca? Megérti-e majd a hallgatag sírkövek, fák, virágok üzenetét, hogy mindnyájan egyek vagyunk és ugyanoda érkezünk az útunk végén?

Ilyen gondolatokat ébresztettek bennem a Cathedral Oceans képei John Foxx-tól.

Susanne I. - Über den Tod hinaus

Barátaimhoz

Mint a kedves után, ki szép volt és kegyetlen,
Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd ó gyönyörű élet!
Ki meggyötörtél s most a rideg sírba küldesz elviselhetetlen
Kínjaim engeszteléseül!

Nem szemrehányás ez! Nincs az én szivembe' semmi már,
Mi igazamat keresné. Esengés voltam, mondhatatlan
Sovárgás valami után, mit nem ismerek... Hajladoztam, mint szélben a fák,
Nyújtottam nyakamat, mint a strucc-madár, - sovány nyakam...
S nem tudtam, hová legyek a vágytól és fájdalomtól.

S most az esengés sírjába tér. Ingott, remegett, sírt!...
Majd elfordult attól, ami vonzza - s elcsitúlt.
Nem tudom, mi lesz vele, vajjon nem ordít-e fel a sírban is újra, mint éhes farkasok,
Melyek vad télben a havasi falvakat környékezik, - s mindhiába!
Elhalóban van az esengés; nemsokára lehúnyt, jó barátaim!
Oly ívet futott, mely valami felé hajlik s nem éri azt el soha.
Ne nevessetek rajtam. Csillag voltam, szerencsétlen siető!
S ha nem voltam egyéb, mint a gyengéd, becéző pillantás, mely egyre csak bucsúzik tőletek,
S azért simogat: hogy emlékül vigye tán, milyen az arcotok?...
S ha nem voltam egyéb, mint a mosoly, melyet elviseltetek...
S a fájdalmas zokogás, amelyre megdobbant a szív és felhorkant:
Hogy vajjon miféle fájdalom ez? - Isten adta, Isten küldte átok, mely így zokog?
Akkor is, ó akkor is, bocsássatok meg! - Szív voltam, tört szív, annyi az egész!
S feledjétek el, hogy éltem.

/Füst Milán - Napló II./

Devian Art - Girl Angel

Tudod arra gondoltam,
mennyire fontos az embernek
a visszajelzés.
Nem,
nem az elismerésre gondolok.
Az más.
A visszasimogatásra.
Arra,
ha valaki meggyógyít
egy beteg madarat,
nem vár érte köszönömöt
se fizetséget,
de megsimogatja
a búcsúzkodó szeretetkör.
Aki szeret, azt szeretné adni,
amit maga is legtöbbre tart.
A madár a repülést.
Mit adhatna mást?
Aki szeret.
Azt, amit legszebbnek,
legjobbnak tart a világon.
Simogat,
akit boldoggá tesz,
ha szeretetből megsimogatják,
betakar,
aki arra vágyik,
egy szerető kéz betakarja.
Nem,
nem azért, hogy visszakapja,
az igazi szeretet
nem ismeri az üzletet.
Csak, mert aki szeret,
azt adja,
ami számára a legkedvesebb.
Ha tehetné, a szívét adná.
De,
mert nem teheti,
hát azt,
ami nagyon fontos.
Neki.
Aki adja, annak.
Szeretettel adni,
csak a legfontosabbat lehet.
A legmelegebb szót,
A legszebb mosolyt,
a legkülönlegesebb kavicsot.
A legkedvesebb mozdulatot,
a legforróbb fohászt.
Annak, akit szeretünk.

/kaktusz/

Az elődásról...

A lassan két évtizede működő Anathema műfajokon átívelő életművét hallgatva talán csak egy dolog, a cél tűnik állandónak: előremutató, gondolatokat és érzéseket ébresztő, szenvedélyes és őszinte zenét csinálni, mely egyszerre kínál intellektuális kikapcsolódást és tömény érzelmi esszenciát. - olvasom a kulturpont.hu oldalán az ajánlást.

http://kulturport.hu/tart/cikk/fa/0/25771/1/ajanlo/Anathema_oktoberben_koncert_Budapesten

Valóban, nagyon szép élmény volt az elöadásuk. Bár én egy kicsit anyai szemmel is néztem öket és kicsit hálás szívvel is irántuk. Nagylányom legnehezebb idöszakán, a felnöttéválás erösen önmarcangoló, helyét nehezen találó dackorszakán voltak ök láthatatlan segítöi, világnézetének akaratlan befolyásolói. Külön kiemelném a dalszövegeik igényes megfogalmazását és gondolati, érzelmi gazdagságát, amivel ösztönözték az angol nyelv szinte anyanyelvi szinten való tudás megszerzésére és ezzel azt az elismerést is megkapnia késöbbiekben egy amerikai egyetemi tanártól, hogy dolgozzon náluk. Köszönet Dannynak, az énekesnek is, hogy külön megdicsérte egy-egy beszélgetésük alkalmával. Ha visszagondolok azokra a keserves évekre, amiket el kellett viselnie éveken át egy angol nyelvtanárnö sorozatos, bántóan gúnyos kritikáit a kiejtésével kapcsolatban, akkor ez elégtétel lehetne számomra. Nem beszélve arról, hogy ezeket az éveket külön tragédia is beárnyékolta, hogy egy osztálytársnöje, akit szintén ez az angol nyelvtanárnö pellengérezett ki beszédstílusa miatt, a vonat elé vetette magát. Az ok persze, nem ismert teljesen, de az biztos, többen is állítják, hogy ez is szerepet játszott döntésében. Ami az egyetemi meghívást illeti, a lányom hosszas gondolkodás után végülis nem fogadta el, mert itt szeret élni a jó öreg Európában, barátai, ismerösei közelében.

Sok régi dal közül énekelték a kedvencemet, az Anyone, Anywhere-t is, amit belinkeltem nem is olyan régen és valamiért gondolom ismét aktuálisnak érezték ök is a világban eluralkodó gazdasági válság miatt. Mégis, a Flying c. dalra emlékezem legszívesebben, ahogy mély szenvedéllyel, átéléssel adta elö Danny Cavanagh énekes. Szép estém, éjszakám volt.