La vie en rose
Ez a dal van bennem reggel óta és nem tudok szabadulni. Ez kisért kutyasétáltatás közben és most ebédfőzésnél dúdolgatom magamban. Louis Amstrongtól szeretem igazán.
Régi szép hatvanas években még sok sanzont, jazz zenét adtak a tv-ben és köztük volt ez is.
Robert Doisneau Párizsa
Álmos szemekkel, szokásos reggeli kávémat szürcsölgetve nyitom fel laptopomat és a google nyitóoldalán a párizsi fotós képeivel illusztrált logó világít rám. Megint Párizs!...Istenem, eggyel több ok, hogy apránként spóroljak rá. Nem lehet ez már véletlen.
Robert Doisneau képeit nézegetve ráakadtam egy aranyos polsterre, mely lányaim egyik régi albérleti konyhájuk vérpiros falát díszítette. A falat maguk festették ilyen meghökkentő színre, de a fotók fekete-fehér hatása jól érvényesült. Retrós hangulatot árasztott. Szerettem náluk lenni, és többnyire itt tartózkodtunk. Beszélgettünk, társasoztunk, kártyáztunk. Ime a kép, önmagáért beszél, mennyire komolyan vettük az életet kicsinek, mennyire vágytunk a felnőttek világához tartozni.
Ezen a kis videón láthatók leghíresebb képei…és vele a hangulat, amiért érdemes Párizsba menni legalább egyszer az életben.
Christophe Jacrot - PARIS SOUS LA PLUIE 58
La pluie
Esős, borongós napra ébredtünk. Ráérősen tallózgattam a hírek között. Ma találtam rá itt erre a francia énekesnőre, Zaz-ra. Korábban nem hallottam róla. Valóban nagyon kellemes és szép a hangja. Megszerettem én is. Stílusosan ezt a dalt választottam a sok közül, melyben az esőről énekel. Címe: La pluie.Miközben hallgatom, elmerengek azon is, milyen jó lenne, ha idén végre elmehetnénk Párizsba...Jó lenne.
„Hisz te tele voltál zenével!"
Fotó innen.
20789
Itt nincs "tessék, tessék,
Szenzáció, attrakció!"
Itt fájó nyugalom, emlék,
És ház. Bokrokba búvó.
60 Ft a belépő. A jegy
a 20788-as és 20789-es.
Mindkettőnk egyedül megy.
Aztán odalépsz titokban és
Te fogsz gazdaként karon.
Verset suttogsz fülembe
Lépteidben zúg a peron
Sorsot öklendsz ölembe.
Képed mutatod fönt
A falon. Kifolyik szemedből
A sötét, az én kezemből
Pedig a gyáva csönd.
Szép vagy, mint egy vad
Feltöretlen földdarab.
Leveled mind sápad,
Káposztaszín jóslat.
A szavak csendben hagynak.
A szoba sarkai mind
Kifordulva rám mordulnak.
Tücskök dorombolnak odakint.
E zárt osztályi magányt, kínt
Nem bírom, így dalolom:
La-la-la, hangosan visít
S az ütéseket nem hallom,
Mikor vered a fényt
Az asztalon.
Rossz vagy, haragszom rád.
Ha megdobsz kenyérrel
Utánad hajítok kősziklát,
Hisz te tele voltál zenével!
Lassan vége a kiállításnak.
Itt a lavór, tükör, asztal, ágy.
Itt Az Ing, a síndarab
Min átlép velem a vágy
Hogy veled újra sétáljak
Kitárva titkaink egymásnak.
Attila, Szárszó, ' 98 szeptember.
/Reviczky Krisztina/
A Vándorének c. album volt életem első lemeze Koncz Zsuzsától. Talán véletlen vagy sem, de ezek a dalok adtak lökést az önállósódáshoz, a szülői háztól való elszakadáshoz. Nem volt könnyű döntést hoznom. Hogy mégis elindultam, nagy szerepe volt ezeknek a daloknak túl azon, hogy rámtaláltak József Attila fiatalos, útkereső, szeretetre-szerelemre vágyó szavai és Bródy János zenéi. Mindig összeszorul a torkom, ha meghallom e verseket. Akkoriban tele volt a lelkem az ő mélabús, fájó zenéjével. Figyelemre méltó a versek születésének dátuma. Kb. ennyi idő alatt döntöttem el, hogy végleg elmegyek a fővárosba egy hideg téli napon szerencsét próbálni. József Attila neve nem tudatosult akkor bennem. Számomra ő az érzés volt, a gondolat, a tett, a megvalósúlás. A dallam volt ő nekem, a zene hosszú éjjelemben, nappalomban. Azt hiszem, ennyivel be is érné, ha élne.
Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylõ csillagokra.
Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak engemet igazán szeretni,
Igazán szeretni.
1921. szept. 24.
(Hull a levél...)
Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.
Nékem nincs még szeretőm,
Nem adott a Teremtőm.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.
1922. febr. 13.
Ibolyás kalács
Hányérzetem volt tegnap. Nem sütöttem meg a szokásos kalácsot. Valami szépet, különlegeset, egyszerűt akartam. Az erdőben sétálás adta az ötletet, hogy ibolyával díszítsem tojás helyett. Egyszer írtam erről itt, hogy ehető és egészséges. Szedtem egy kis csokorra valót úgy, hogy ne sérüljenek meg és néhány levelet is hozzá. Nem volt könnyű, hiszen itt sem volt sokáig eső és nagyon gyengyék voltak a szárai. Az erdő belsejében már jóval szebbek voltak. Hazaérve vízbe tettem őket és kint a balkonon várták a kihűlt kiskalácsokat. Egy alufóliába sodort fogpiszkálót helyeztem a kalács közepébe. Így készült a helye, amibe beletettem őket sütés után. Így nézett ki az estére elészült kiskalács. Mindenkinek jutott egy-egy.
„Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme őszerinte, hát valamit fog válaszolni, mert jobbára engedelmes lények vagyunk, és oly dolgokra is felelünk, melyekről sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel egy nő? Azt mondja például, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt és akad tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk, és akkor talán ez az élet értelme, ez a szépre, fényes barnára sütött fonott kalács."/Ancsel Éva/
Ma reggelre a nagykalácsot szeleteljük a kávéhoz. Igazán elégedett vagyok, és ahogy írta Ancsel Éva, ez az élet értelme, örömet okozni magamnak és másnak ezzel a fényes barnára sütött, ibolyás kaláccsal.
További szép ünnepet kivánok.
Új lakás, új díszlet.
Ezúttal nem festettem tojásokat. Nem igazán szeretjük a főtt tojást, legfeljebb a rakott krumpliban. Esetleg a tojáslevesben. A vendégek sem kedvelték túlságosan, így kihagytam a szokásokból. A locsolásnál is szívesebben fogadták el a csokitojást. Azonban a locsolásnak itt nincs hagyománya, ezért inkább csak családtagok kapnak húsvéti tojást és nyuszit finom, minőségi csokiból. Itt ez a három a már felnőtt gyerekeimre vár.
Kellemes húsvéti ünnepeket kivánok minden kedves olvasómnak!
Bogi és a kora tavasz
Hideg lett, jó visszanézni a képeket most, milyen káprázatos meleggel jött a tavasz. Bogi elmeséli egy napját.
A patak melletti szikkadó földben csoda, hogy kinyíltak az ibolyák. A szememet bekellett csuknom, olyan vakító volt a nap. A téli bundám is meleg, ezért szinte minden nap az erdőt jártuk. Csak ott volt hűs a levegő.
Az erdő alján, a virágok közt jó megpihenni.
Mennyi titkot rejtenek a fák, bokrok!
Egy madárfészek tojásokra vár.
Mi lehet itt?
Megint mennyi virág!...
A város felett, a kilátónál.
Nagyon veszélyes ez a rövidebb út lefelé!
Ott az a fémlépcső is...Félek...Menjünk vissza!...
Visszamászik a gazdám. Igazán elégedett vagyok.
Jól vagyok így?
Megyünk haza.
Kay Rehders - Taschentuch
"...úgy nézett ki, mint egy összegyűrt papír zsebkendő..." - olvasom egy hírportálon.
Talán nincs is ennél jobb, szomorúbb kifejezése egy emberi drámának, ami a napokban, ill. hónapokban láthattunk, olvashattunk a médiában.
Eszemmel jól tudom, hogy ez így volt helyes és igazságos, hogy lemondott. Bár sokan nevetségesnek, ostobaságnak, buta dolognak tartották ragaszkodását a pozíciójához, mégis nagyon sajnáltam. Tartottam attól, hogy egyszercsak véget vet az életének. Nem véletlen segítették pszichológusok hada az elmúlt napokban. Mit is mondhattak neki, hogy tartsa magát? Valószínűleg azt, amit a közvetlen hozzátartozók, barátok, ismerősök mondhattak neki évek óta, hogy nagyszerű és fontos ember vagy, ne tőrödj mással. Én is ezt mondanám, mint feleség a páromnak, mint anya a gyermekének. Én most mindkettő szemével néztem ezt az ügyet. Elgondolkodtam, vajon meddig mehet el az ember az önáltatásban? Mert biztos vagyok abban, hogy nagy szerepük van vagy volt, hogy idáig jutott. Egy anyának (tudom, nem él már) különösen fontosnak kell, hogy legyen, hogy ügyeljen, figyelmeztesse gyermeke helytelen, hazug cselekedeteiért. Azért is, hogy felismerve korlátait az önbecsülése megmaradjon. Azt, hogy ne legyen nevetség tárgya, mikor láthatóan, érezhetően fogy körülötte a levegő. Érezte ezt, és talán élt benne valami bosszúvágy, hogy nem fogja egyedül vinni el a balhét. Gondolta: együtt hazudtatok nekem, együtt hazudtunk, hát együtt is bukjunk el. Emiatt valahol drukkoltam neki, hogy tartson ki az eredeti álláspontja mellett, hogy ne mondjon le. Aztán mégis.
Vajon látta-e, érezte-e azt az álságos és ellentmondásos körülményt, miközben őt magasztalva, dícsőítve nagyon nagy többséggel a párttársai, elvbarátai mégis elfogadták lemondását? Azt hiszem, igen. A szerepet azonban végig kellett játszania. Immár, "összegyűrt papír zsebkendő"-ként.
Angel Dreams - Lemon
Migrén
Nem valami jó kezdet sem a hónapnak, sem a vasárnapnak ez a reggeli migrén. Sok-sok praktikus eljárásra tanított meg a tapasztalat, hogyan vészeljem át, ill. előzzem meg az iszonyú kínokat. A hideg-forró tusolás mellett most segítségemre jött a fiam koffeint tartalmazó samponja és hajvíze. Hosszan masszíroztam a fejbőrömbe a sampont. A hajvíztől pedig kicsit ég a fejbőröm a menthol tartalma miatt, de határtalanul jólesik. A hányingerérzetemet pedig jól csillapítja a citromosvíz. A fájdalomcsillapító tabletta gondolatától ugyanis összerándul a gyomrom. Határozottan jobb lett most a közérzetem és remélem, nem jön vissza egyhamar. Ajánlom kipróbálásra ezt a módszert azoknak, akik szenvednek erős fejfájásban és ódzkodnak az orvosságoktól.
Volt egyszer egy koncert...Hiszünk a dalban...
Ott voltam és felejthetlen volt.
Mácsai Pál különösen emlékezetes volt. Versmondása közben hasított a döbbent csend, és szép lassan békévé szelídült. Katarzist éltünk át.
