Üvegcserepek

Maggie Taylor: Jumpers

A kék tenger partján

Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.

Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

/Ady Endre/

Maggie Taylor: Patient Gardener

Az a nyár

Emlékszel? Nyár volt
az ajkunk csókolt
vágytól édesen,
köröttünk dongók
és kék pillangók
keringtek éhesen.

Emlékszel? Nyár volt
szivünkben lángolt
fénytől ékesen,
vágyunkon szárny volt
s lebegve táncolt
át a réteken.

Emlékszem nyár volt
de már nem lángolt
szemedben tovább a fény,
ajkad bár csókolt
csak búcsúcsók volt,
s egyedül maradtam én.

A végtelenbe tünt már az a nyár,
de az emléke hozzám hazajár.

/Kormányos Sándor/

Éjjeli vihar

csak álltam ott és néztem a földet hogy ver el az eső mindent
merre tovább és hova mehet az igazság két kézzel integet
az eső mosta az arcom
nem bántam mint kisgyerek
néztem a felhőket hogyha tartom az idő elszáll és én merre is megyek

elgondolkodni oly sok mindenről hallom valaki a szobában nevet mert
azt mesélték elődeink az élet könnyü is lehet
bolond ki elhisz mindent és úgy mutatja mindig nyerek
nézd esik a zápor elveri a földet igen az élet nehéz is lehet

de menj tovább mert az idő sem áll meg menj tovább és kérj új jelet
a vihar lassan elvonul és én fölébredek

/Verdes Béla/

Régóta már

Régóta már nem az a fontos, hogy Párizsban mit csináltam,

hogyan éltem. A múlt példája semmire se jó. Naponta változik,

alakot cserél körülöttem a világ; szüntelenül felelni

kényszerít. A tapasztalat rajtam aligha segít. Az emlékezés

határokat von körém, a görcsös tetszhalált idézi, a cella-

magányt. Inkább vállalom a tévedés kockázatát, az emberek

gyanakvó tekintetét, mint újra azt a terméketlen vágyakozást.

Eltékozoltam legszebb éveim: gyötört a szégyen és a bánat.

Légüres térben fuldokoltam,idegenként forgolódtam mindenütt,

hiába szerettem a franciákat. Erre emlékezzem? Ez lelkesítsen

hûségre és fegyelemre, könyörtelen logikára, amire ez a barbár

század rákényszerít? Soká bolyongtam az árnyak közt,

bukdácsoltam az álmok fenyegetõ csapdái és barlangjai között

egy keskeny úton. Menekültem a gondolatok elõl. Most

emberszabású méretek közt botladozva élek. Csodálkozva sétálok

a szikrázó ég alatt. Fölkutatom a lélek titkait, az anyag

álmait; és kimondom akkor is, ha nem kell senkinek. Nem

kínálgatom a véleményemet. Tudom, a pusztulás erõi ellen nem

sokat érnek a szavak, tudom, semmitõl se véd meg a hírnév, a

rang. Az olcsó sikerek nem is csábítanak. Csak te maradj velem,

tündöklõ napvilág! Sokáig kísérj még! Zengjetek, fénykürtök,

zengjetek, fénytrombiták!

/Parancs János/

M. Ward: 1. End of Amnesia

Lassan két hónapja, hogy nem kell senkinek ez a tüskés kiscica. Ahogy a Füst Milán idézetben áll, még sört se kell érte fizetni, mint annak a bírónak, hogy megmenthesse ártatlan vádlottját. Miért is hozom összefüggésbe?...mert ö is egy ártatlan "vádlott". Születni mert egy szívtelen világban. Magamhoz venném...és ilyenkor döbbenek rá, hogy mit mulasztottam.
Túl korán behúztam körmeimet, hogy szeressenek. Fegyvertelenül pedig nem érek semmit. Egy sörre sem.

Nagy Zoltán - Virág

A holnapnak...

Olyan valótlan ez,
ahogy a pipitér illatát
küldöm neked.

A tüdőmben hordom.

Február valótlanságából
csomagoltam be
egypár dobbanásba,
hogy elvigye hozzád,
a Csendbe.

Milyen valótlan ez.

Ez a lehunyt minden.
Mintha rejthetne,
örökre.

Valahogy az,
Ahogyan élünk.
Mi ketten.

Te bennem, vagy...
én, ...bennem.

/ankor/

Egy bíróról hallom, - Surgothról, - hogy az egyik bírótársával együtt tízóraizván a vendéglöben beszélgettek... A másik bíró az egyik vádlottról beszélt, - hogy az voltaképen ártatlan és erösködött, hogy nem szabad elítélni, - vagy legalábbis az enyhítö körülményeket figyelembe kellene venni... - Surgoth dühösen védte álláspontját, - amely nem volt egyéb, mint az indulat... - büntetni! - - Aztán hirtelen felnevetett... - "Különben, - tudod mit, - mondotta, - ha fizetsz egy pohár sört, - felmentem"... És így történt. – A történet hiteles. – (Dr. Valentin bíró mesélte, aki a másik kommunista-tanács helyettes elnöke.)

/Füst Milán: Napló I./

Fornetti

„Néha felesleges köröket futunk, zsákutcákba tévedünk, ismeretlen mellékutakon járunk mire visszaérünk oda, ahonnan elindultunk. Haza...”

Volt egy verse is, mely könnyeket csalt:

Én már nem lakom itt

Ha reggel néha elvisz majd a lépted
Ha a lábad kicsit hosszabb útra téved,
Megállsz az ajtómnál, keresel valakit,
De én már nem lakom itt.

Ha hiányzik, hogy megfogd két kezem,
Ha szereted még a behunyt két szemem,
Állj meg az ajtómnál, hisz vársz valakit,
De én már nem lakom itt.

Háton fekve távozik a lélek,
Nem mondom, hogy akkor majd nem félek,
Összekötött minket mindig a hit,
De én már régen nem lakom itt

Egy éve elment az ismeretlen ismerös és neki köszönhetem, hogy olvaslak benneteket, kedves blogtársaim. Köszönöm mindenkinek, hogy befogadtatok.

A Kicsirókának szeretettel

Az óvatos távolságtartása, játékos közvetlensége jutatta eszembe, mikor megláttam a kisrókát ebben a filmben és megtudtam, szereti Sigur Rós zenéjét.

Azoknak is ajánlom, akik szeretik a világra csodálkozó kiscicát, a lelkesen barátkozó, de hüségesen várakozó kiskutyát, a nagyszemü szelíd özikét, a kiváncsi tapsifülest...a pancsoló kiskacsákat, a fekete foltos fehér bocit a végén...és a virágos réteket.

Vannak benne szemet-szívet gyönyörködtetö aranyos jelenetek...érdemes nézni és meghallgatni a szerintem szép, izgalmas aláfestö zenét is.

Úgy gondolom, hogy egy együttest vagy zenészt mindig minösíti, milyen a közönsége. Itt egy véletlenül elkapott felvételem egy buborékot fújó lányról, igazi Sigur Rós rajongó.