Üvegcserepek

"Adj időt a gondolatnak..." az emlékeknek...

Olvastam nemrég itt Zoránról. Hogy szalad az idő!... és benne soha nem csalódtam. Olyan maradt, amilyennek megszerettem a Táncdalfesztiválok idején. Szégyenlős tinédzser szerelem. Soha senki nem tudott volna rávenni, hogy elmenjek koncertjeire és örjöngve kövessem minden lépését. A szomszédlány, aki viszont Dusánt kedvelte és szerette, egyetértett velem. Csak magunknak szövögettük álmainkat róluk. Mosolygok ma már, ha eszembejut. Isten éltessen, kedves Zorán!

Penitencia

Számok, villanások, halkan jár a lift
A bölcs mosoly mozdulatlan, érkezésig őrzi titkait
Egy döccenés, a szőke illat félúton kiszáll
Valami fojtogat, ám a nyakkendő az összhatáshoz jár

A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr
És szép tisztán szólít magyarul
Nos, ülj le ott és tölts magadnak
Adj időt a gondolatnak
Ráérünk, őszintén mesélj
Na, hogy telt a mélyben ennyi év
Csak mondd, ne félj...

Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, ahogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta felettünk ott lent

Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt énmiattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó...

S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép...

Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész... /Sztevanovity Dusan/

A csitári hegyek alatt...

Magamban dúdolom ezt a dalt. Nagyon szeretem ezt a változatot, az Oi Va Voi-tól.

Ha nem állnának a fák

Ha nem állnának a fák az ablakomban,
hogy a lelkemig lessenek le néha,
már réges-rég nem élne, nem dobogna
szívem, tüzes törvénye martaléka.

E mély ciprusban vagy e nyurga fûzben,
mely ismer s szán, mert a földre kerültem,
az én halálon túli lényem áll ott
és sehogyan se érti, mire várok.

/Jules Supervielle - Rónay György fordítása/

Sabine R. Görlich - Märzenbecher

Kóté Zsolt Miklós  - Gyermekálom

G.G. Jung legrejtettebb titka

Esős, álmos vasárnap déután valami könnyed filmre vágytam. Találomra választottam ki ezt a filmet. Érdekesnek igérkezett a címe: Veszélyes vágy. Abban bíztam, hogy nem lesz valami horror. Egy örjöngő nőt vittek lovaskocsin egy hatalmas kastélyszerű épületbe. Az izgalmas kezdet meglepetéssel szolgált egy sokat hallott-olvasott név a bemutatkozásnál: G. Jung vagyok. Innentől kezdve nem voltam álmos. Nekem ő az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója. Szinte minden köyvét beszereztem, ami vele kapcsolatos. Mégis, ebből a filmből tudtam meg, hogy a szerelme, Sabina Spielrein volt. Lehet, az őt megformáló Keira Knigthley érdeme, de nagyon megviselt a sorsa. Leginkább az, hogy mennyire mellőzött volt a kor két legnagyobb lélektudósa Jung és Freud mellett, mikor elovastam az életrajzát. Betegből sikeres orvos lett. Kicsit úgy éreztem, mint egy régen látott Rodin szobrászról készült francia filmben. Mélységes csalódást az általam is csodált szobrászmüvészben, Rodin-ben. Isabelle Adjani játszotta Camil Claudel-t rendkivül meggyőző erővel. Annyira, hogy Rodin műveire nem is tudok fenntartások nélkül ránézni. Itt érdemes olvasni róla és érthető, miért is ez a párhuzam Sabina Spielrein- nel. Azonban van egy alapvető különbség Jung, ill. Freud és Rodin között. A beismerés bátorsága, hogy hibáztak, tévedtek. Freud magához vette munkatársnak.

Fotó: ANSCHii.reloaded. - with eyes wide shut

Errõl álmodtam én

Errõl álmodtam én, és errõl álmodom,
És egyszer még talán álmomban újra látom,
Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron.

Ott, messze-messze, túl a földgömb hajlatán,
Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger,
S hullámokon lebeg csillag, madár s az ember,
S álom, való, halál - hullám hullám nyomán.

Voltam, vagyok s leszek - a napokat se mérem,
A létezés csoda, s a lét csodás ölében
Világ árvája, én, bizton megülhetek,
Tükrök közt, egymagam - s mámor ködébe tûnnek
A fénylõ városok s a kéklõ tengerek,
S mint síró gyermeket, anyám ölébe ültet.

/Arszenyij Tarkovszkij - Baka István fordítása/

Aleks S. - Tauben

Galambok

Elszállt a hét nap hét galambja,
Kiszórt magokból jól belakva.
De a helyükbe újra hét
Galambot küld megint az ég.

Amíg csak élünk, hét a nap,
S bár öt marad csupán a végén,
A földi, meghitt zugokat
A mennyországra nem cserélném.

Itt búgnak vadgalambjaink,
Itt sirdogál mind, itt kering,
Torunkon aszfaltot szemelnek,
Esõt kortyolva emlegetnek.

/Arszenyij Tarkovszkij - Baka István fordítása/

Mert minden körbejár...

Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron. /Arszenij Tarkovsky - Erről álmodtam én (részlet) /

Gyere csak, mutatok valamit! Milyen különbség van az öcsém és a barátom gyerekeinek ízlése között? Nézd meg ezt a videót! - invitált párom. Kissé fanyalogva, kelletlenül ültem mellé. Gondoltam, megint egy „b...meg"-es szövegű, igénytelen zene lesz és nagyon sajnálom az időt rápazarolni. Meglepetésemre fordítva történt. Finom, látványköltemény, amit láttam. Ezzel tudom jellemezni ezt a gyönyörű filmrészletekből összeválogatott videóbejátszást. Egy orosz rendező, Andrei Tarkovsky Tükör (Inside the Mirror) c. filmjéről van szó. Ha kimerevítenénk és felnagyítanánk egyes filmkockáit, egy-egy különálló alkotást láthatunk, mint pl. a sötét faház előtt álló fehér kisfa vékony csipkeszerű ágaival. Nem ismertem a filmet korábban, mégis ráéreztem a mondanivalójára. Leginkább meglepett, hogy pontosan hasonló gondolatok, érzések foglakoztatnak mostanában, amiről a film szólt. Néha, amikor látom felnőtt lányaimat táncolni vagy egymás közt beszélgetni, csendes megnyugvás tölt el. Van valami folytonosság közöttünk, amikor egy-egy gesztusuk, szavuk mögött magamat látom és van az a mélyről jövő szomorúság is, amikor anyám öregedő vonásait vélem felfedezni a tükörmásomban vagy őbenne a nagymamámat. Ilyenkor visszagondolok, mikor kicsi voltam és ő pedig nagyon szép. Nemcsak ő, hanem a körülötte levő tárgyak is a maguk fakóságában újra élednek bennem. Kiszíneződnek. A filmben szereplő nő is egy férfinak a felesége az, ki halott édesanyjára emlékezteti. Amikor hosszú hajával a lavórba hajol, ugyanaz a ceremónia, szertartás játszódik le, mint gyerekkoromban, mikor anyám ecetes vízzel öblögette hajamat, hogy lágy és fényes legyen. Aztán az erdő fái között szaladva éreztem hátam mögött a szél süvítését, vagy a huzattól meglibbenő csipkefüggönyök táncjátéka az ablakon keresztül beszürödő fényben, mind-mind finom szeletkéi a gyerekkori emlékeknek. Mint egy álom, olyan ez a film, egyszerre megfoghatatlan és kicsit szürreális. Fájdalmas, ahogy a filmet kisérő, lassan csengő dallam.

Claudia Bellinghausen - Wolkenblumen

Titok

Álmodtam magamnak egy kertet,
ahol mindenkit szeretet vezérel
nincs ott viszály, téboly, elkerüli
gyűlölet, terror - mosoly az arcokon
öröm az ajkakon.

Különös, kifinomult álmomban
keskeny virág-szőnyegen térdelnek
a lelkek, ott a kertben, békére leltek!
Érvekből kifogytam:
odajárok éjjelente titokban.

/Fuchs Éva/